Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Porzsolt Levente a gyakorlat embere

Porzsolt Levente a gyakorlat embere Kovászna megye

A Székelyföldi Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Szövetsége javaslatára a háromszéki Porzsolt Levente lett Tánczos Barna, a Környezetvédelmi, Vízügyi és Erdészeti minisztérium vezetőjének erdészeti tanácsadója. A Fotosmartonoson lakó erdőmérnök eddig a zágoni magánerdészetet vezette.

Mire kenyérbe lép, természetesen már több, a miniszterrel való egyeztetésen túl van. Mint Porzsolt elmondta, ugyan már korábbról is ismerte Tánczos Barnát, viszont csak most, a közelebbi munkaviszony folyamán látja emberi oldalát is. Határozott személyisége jó benyomást tett rá, úgy gondolja, jól fognak majd együttműködni.
Hogy pontosan miben lehet a segítségére a környezetvédelmi tárca tulajdonosának, arról a megkérdezett azt mondta, minden erdőre vonatkozó ügyben, és főleg annak a gyakorlati részére vonatkozóan adhat visszajelzést, hiszen a törvényeket olyanok hozzák, akik nem tudják, mi hogyan működtethető a terepen, mik az esetleges akadályai az elméletileg felvázolt folyamatoknak. A kitermelt fa útját követő SUMAL-rendszerre vonatkozóan is ez a feladat számára. Meglátásában maga a rendszer működőképes koncepció, kérdéseket csak az vet fel benne, hogy a nyilvántartást teljesen digitalizáló szisztémát hogyan alkalmazza majd annak számos szereplője, főleg a kevésbé képzettek, illetve maga az informatikai rendszer bírja-e majd a terhelést. Ez utóbbit a PPS működteti. A kitermelőknek, erdészeknek, szállítóknak mindenképpen szükséges lesz majd képzés – eddig egy online kurzus volt –, illetve a minisztérium honlapján és más online platformokon már elérhetők eligazító videók is az érintetteknek.
Porzsolt Levente személyes ambíciója – nyilván az adott keretek és korlátok között – a szakmaiságot előtérbe helyezni, a bürokráciát csökkenteni, ami azért is „kemény dió”, mert az egész közigazgatási rendszer a bürokráciára épül Romániában. Foglalkoztatja az is, hogy előmozdítsa a különböző kompenzációk kifizetését – bár nem látja még át, hogy miért akadtak el ezek –, de szükségük van a segítségre azoknak az erdőtulajdonosoknak, akik különböző megszorítások miatt nem gazdálkodhatnak a birtokukkal, nem szerezhetnek abból jövedelmet, költségeik viszont vannak vele: példaként említette a nemzeti utak vagy a tavak mellett, a természetvédelmi területeken levő erdőket. A kis területtel rendelkező erdőtulajdonosok őrzési díjának a támogatása is esedékes lenne.
A bürokrácia hatalmas terhet jelent az önvédelem céljára jogosult fegyverhasználatot illetően is, gyakorlatilag ellehetetleníti azt. Már a fegyver birtoklása is nyűg az erdészeknek, de használata annyi formalitás mellett, amennyit előírnak, mindenért az erdészek nyakába varrja a felelősséget.
Porzsolt megbízatása tegnaptól érvényes, mivel azonban nálunk nem tudni mennyi a szavatossági ideje egy-egy kormánynak, számít arra, hogy annak megszűnte esetén visszatér felfüggesztett funkciójába – melyre a héten választ új vezetőt a zágoni erdészet tulajdonosi társulása.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások