Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Polgármester-találkozó Bereckben

Polgármester-találkozó Bereckben Kovászna megye

Tegnap a berecki művelődési központ Ilyés Kinga-csarnokában tanácskoztak a felsőháromszéki polgármesterek. Többek között pályázati lehetőségekről, medvekérdésről, az éppen zajló mezőgazdasági felmérésről is szó esett.

Hirdetés
Hirdetés

Dimény Zoltán házigazda elöljáró változatos napirendet állított össze. A polgármesterek mellett a találkozón a megyei tanács teljes vezérkara, Fejér László-Ödön szenátor, Könczei Csaba képviselő, valamint a megyei mezőgazdasági igazgatóság élére nemrégiben kinevezett Kozma Béla is tiszteletét tette.
Tamás Sándor megyetanácselnök többek között az egyházi pályázatok felsőháromszéki vetületeit értékelte, s elhangzott az is, hogy templomok, egyházi ingatlanok felújítására érdemes és szükséges a kormánytól is pénzt igényelni, mert van rá alap, az igazán nagy beruházásokra pedig az európai uniós pályázatok jelenthetik a megoldást.

Könczei Csaba azt nyomatékosította, hogy a medvekérdés megoldása ügyében érdemes tovább folytatni a tüntetéseket, petíciók aláírását, mert a közvélemény „megdolgozása” nélkül nehezen várható egyhamar eredmény.

Kozma Béla a mezőgazdasági felmérés jelenlegi állásának elemzése kapcsán elmondta, Kovászna megye egyelőre nem éri el az országos átlagot, és azt a jövőbeni támogatások tekintetében érdemes jól és időben elvégezni. Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere arra figyelmeztette kollégáit, hogy ahol útfelújításra próbálnak pályázni, annak fontos feltétele, hogy előbb legyen rendbe téve a vízhálózat-rendszer. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. július 2., 9:15
    ÉRTÉKELÉS: 1

    A mezei utak karbantartasaban es javitasaban targyalasok (nem)folytatodtak az nincs benne a napi programba.Sajnos mindjart nem lehet megkozeliteni a sajat teruletedet olyan rosszak az utak.Mas helysegekben egesszen maskeppen lehet jarni ,itt csak a penzt tudjak be hajtani de javitani semmit.Hiaba kerkedunk egyebbel es ami fontos azt nem oldjak meg csak a megszokott „duma” ami mar ismert tema.

    • User
      Dátum: 2021. július 2., 21:21
      ÉRTÉKELÉS: 5

      Apropo mezei utak:Egyesek megse varjak hogy szaradjon egy kicsit az esso utan az ut OK mar a 4×4 es traktorral meters sancot kaparva meg nezi a birtokot.

  • User
    Dátum: 2021. július 2., 10:17
    ÉRTÉKELÉS: 9

    medve kerdesrol tanacskoznak hetek, honapok ota, de egyiknek se fordult meg a fejebe, hogy meghivjon 2-3 nagy mellenyest Bukarestbol s elvigye estenkent Ozsdolara, hogy tapasztaljak meg eloben, mit jelent a medve jelenlete, mert a sok nyakkendos csak allatkertben latott medvet s amikor kozpenzbol hetvegeztek a Balvanyoson. Nem banna senki ha 2-3 ejszakat kozpenzbol itt altatnak a donteshozokat csak mar vegre valami valtozzon mert szurkuletkor az emberek nem mernek kimozdulni a hazbol!

  • User
    Dátum: 2021. július 2., 21:29
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Kezdin ismet almodoznak!Az evezred nagy befekteteserol! Igen az uszodarol!A Fortyogo pedig porlik ,omlik duvad,pedig az is jo lenne meg .Erdekes az ivoviz halozat csereje ismet lekerult a napi rendrol.Nagy kinszenvedesek kozepette meglett[?] a stadion es a Kauf.kozotti szakasz de aztan sehol egy [1] meter vezeteket nem csereltek ki.Majd november -decemberbe……..

  • User
    Dátum: 2021. július 3., 10:36
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Sokat tanulhatnak Bereckben! Pl van 25 lejes „patrópénz” talán mindenki be is kell fizesse! A talán, mert a rromák a hegyen csak lopni és követelőzni tudnak! A főut mentén a járda jó lett volna ha mind2 falu végét elérné, ha már bicikliutak nincsenek!😆