Felhívás!

„Piros” lett a Kanta

„Piros” lett a Kanta Kovászna megye

A múlt hét pénteki, illetve tegnapi és tegnapelőtti „vakációról” nem térnek vissza ma az iskolapadba a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum felső tagozatos diákjai, mivel egy tanárnak múlt csütörtökön pozitív lett a koronavírustesztje.

Az említett három nap otthontanulást azért rendelték el, mert az iskola szavazókörzet volt a vasárnapi helyhatósági választásokon, de ebben a helyzetben ez úgymond kapóra is jött, hiszen a szünet beleszámítódik a „karanténidőszakba”.

Bejan András iskolaigazgató kifejtette: azt találták a legjobb megoldásnak a 756 diák alma materét jelentő intézményben, hogy a felső tagozat, azaz az V–XII. osztályos tanulók ma és csütörtökön még mindenképpen otthon tanuljanak. Szerencsére az I–IV-es osztályok teljesen külön épületben, elválasztott udvaron vannak, és a kicsik járhatnak iskolába, hiszen esetükben kétséges az online oktatás sikeressége. Pénteken dől el, hogy milyen újabb besorolást kap járványtani szempontból Kézdivásárhely, annak figyelembevételével döntenek majd arról, hogy hétfőtől miként tovább.

A pedagógus, akinek pozitív lett a koronavírustesztje, jól viseli a betegséget, otthon van, és online megtartotta az óráit a választások miatt elrendelt otthontanulási időszak alatt is – összegzett megkeresésünkre az igazgató, leszögezve, hogy betartják az ilyen esetekre előírt országos procedúrát.

Bokor Tibor újraválasztott polgármestertől azt is megtudtuk, hogy a szabályozás szerint Kézdivásárhely 19 fertőzöttnél még zöld besorolású, 20-nál már sárga kategóriájú, mivel azzal meghaladja a lakosság számarányának egy ezrelékét. A közegészségügy a városban 19.653 lakost tart nyilván, így az egy plusz beteggel már 1,02 ezreléknél állunk – ebben a helyzetben vagyunk jelenleg.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. szeptember 30., 17:40
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Lenyeg az hogy ott mar leszavaztunk, mit szamit ha szavazas melett kaptunk egy kis covidot az mar csak raadas !!! Ezert ki fog felelni? Senki mint altalaban egy ket nagytata , nagymama kiesik az nem nagy gond kevesebb nyugdijt kel fizetni marad penz a tanar uraknak !