Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Pesszimista a Sanitas

Pesszimista a Sanitas Kovászna megye

Több ezer szimulációt végeztek, és nem üti a széle a hosszát. A Sanitas szakszervezeti szövetség szerint, ha az egységes bértörvényben megtartják azt az előírást, miszerint a pótlékalap fő hitelutalványozóként nem haladhatja meg a béralap 30 százalékát, nem lehet kiadni azokat a juttatásokat, amiről a kormány igen nagy hangon beszél, egyszerűen azért, mert nem lesz rá pénz.
A Sanitas szerint nem egyéb puszta porhintésnél, hogy „óriási mértékben nőttek a bérek az egészségügyben”.
– Most kiderül, azoknak volt-e igazuk, akik azt állították, hogy olyan fizetések lettek az egészségügyben, hogy senkinek sincs joga siránkozni, vagy a Sanitasnak, amely azt mondta, hogy a kormány egy kézzel adott, és kettővel elvett – nyilatkozta Vasile Neagovici, a Sanitas szakszervezet Kovászna megyei elnöke.
A szövetség attól tart, hogy amikor „a gazdaság nem tudja tartani a lépést a politikai ígéretekkel, bűnbakot fognak keresni, s ezt a Sanitasban fogják „megtalálni”. Úgy vélik, a pótlékokról szóló szabályzat önmagában nem rossz, csak az a „szépséghibája”, hogy a fizetéstörvény korlátozásai miatt alkalmazhatatlan. A Sanitas aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy éket verjen a különböző kategóriájú egészségügyi alkalmazottak közé.
A szövetség megállapítja: a megyében kizárólag a kézdivásárhelyi kórház képes korrekt és igazságos módon pótlékokat adni az összes alkalmazottjának. A többi kórház – a Sanitas számítása szerint – a törvény által előírt minimális szintet sem tudja biztosítani, mi több, előfordulhat, hogy a februári pótlékokat sem lehet tartani, ez ellen pedig minden törvényes eszközzel harcolni akarnak.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások