Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Perelnek fizetésükért

Perelnek fizetésükért Kovászna megye

Kedvező fejleményekben bízhatnak a Kovászna megyei tanügyi alkalmazottak, miután két megyében – Vaslui és Dâmbovița – precedens értékű bírósági döntés született arra vonatkozóan, hogy a tévesen számolt fizetések okozta bérkiesést pótolják. Csatlós Mihály Levente, a Felső-háromszéki Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének alelnöke avatott be a részletekbe.

Hirdetés
Hirdetés

– Szakszervezeti tagjaink jelezték gyűléseinken, hogy átláthatatlan, logikátlan az elszámolás, aminek alapján hónapról hónapra megkapják a fizetésüket, például nem egységes az összeg azonos végzettségű és régiségű kollégáknál, és a különbségek jelentősek. Ebből indultunk ki, amikor független szakszervezetként vizsgálni kezdtük a helyzetet, a felvetés pedig megalapozottnak bizonyult. Mi is kiszámoltuk a jogos béreket, és kiderült, hogy az évek során (2017 januárjától) az oktatókat jelentős összegekkel rövidítették meg. Nem szándékosság történt, sokkal inkább az okolható, hogy a román nyelven megjelenő, nehézkes szövegű törvények értelmezése csúszott félre, a fizetéseket kiszámlázó személyzet ugyanis a legritkább esetben van erre megfelelően képezve, a zömének pedig nyilván nem a román az anyanyelve – vázolta az előzményeket Csatlós Mihály Levente.

Az oktatók fizetése bonyolult módon, sok elemből áll össze, az alapfizetés mellett kinek-kinek a vállalt funkciók (pl. osztályfőnök), megszerzett fokozatok, a pályán töltött munkaévek stb. arányában módosul. Ezzel együtt a fizetést kiszámoló intézményt és a bérlapot kézjegyükkel ellátó igazgatókat terheli a felelősség az esetleges mulasztásokért. Vélhetően több évre visszamenőleg fennáll ez a gond, ami alatt több ezer, sőt több tízezer lejt is veszíthettek a pedagógusok – a hazai jogrendszer arra ad lehetőséget, hogy hasonló helyzetben három évre visszamenőleg térítsék meg a kiesést, az ennél régebbi esetek elévülnek.

A szakszervezetek minden érintett oktató nevében egyenként nyújtottak be keresetet, a Felső-háromszéki Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete 340 pedagógust képvisel. A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének Nagy Gábor által vezetett Kovászna megyei szervezete mintegy 2000 személyt tömörít, országosan viszont 180.000 tanügyi alkalmazott lehet érintett. A Felső-háromszéki Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének beadványát jelenleg alapfokon tárgyalják, a tanfelügyelőség formai okokra hivatkozva gördít akadályokat az ügy elé, mondván: mivel a hivatalosan Moroianu Ioan a szakszervezet elnöke, neki kellene eljárnia a hivatalos ügyekben, az ő aláírásának kellene szerepelnie a keresettel kapcsolatos aktákon.

Ugyanakkor a Vaslui és Dambovița megyékre vonatkozó, a pedagógusok számára kedvező ítéletet a Legfelsőbb Bíróság hozta meg, és az itteni pereket is annak mintájára kell majd lefolytatni, annál is inkább, hogy múlt hónapban Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter is elismerte a követelések jogosságát a szakszervezetek képviselőivel folytatott megbeszélésen.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
    • User
      Dátum: 2021. március 16., 19:52
      ÉRTÉKELÉS: 5

      Aki magyarul sem tud írni, románul még úgy se, az tanárellenesen nyilatkozik. Elképzelhető, hogy mennyire szerette az iskolát meg a tanárokat, most meg osztja az észt.

  • User
    Dátum: 2021. március 16., 14:11
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Tudnak tanítani, de nem mindenkit lehet. A legjobb szakács is tehetetlen a férges, máladozó pityóka előtt.Aztán a pityóka szidja a szakácst.

    • User
      Dátum: 2021. március 16., 18:05
      ÉRTÉKELÉS: -1

      Itt mutatkozik meg az igazi tehetseg, elhivatottsag. Egy mesterszakacs meg a fonnyadt, regi pityokabol is tud ehetot varazsolni, a jo szakember kihivast lat a kulonosen nehez esetekben, mivel tudja, annal nagyobb az erdeme, ha sikert er el. De a tanarok tobbsege is csak olyan atlag szakember, mint barki mas a legtobb szakmaban, ezert egyetertek, tudnak tanitani, ha a korulmenyek megfeleloek.

  • User
    Dátum: 2021. március 16., 18:01
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Az engedékeny igazgatók szégyene. Hiszen amikor aláír a bérnek, vagy javadalmazásnak, neki kell először tudnia, hogy miért kap annyit, amennyit ő éppen elnéz akkor. A régebbi igazgatók között is akadt pelyva, de egy éven belül szólt, hogy nézz utána, mert baj van az aktádban.

  • User
    Dátum: 2021. március 16., 18:37
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Miert baj az, hogy perelnek azert, ami jar nekik? Ha mindenki igy tenne, biztos senki nem szurna ki sem a nyugdijasokkal, sem az egeszseguggyel es a maganszektorban is javulnanak a fizetesek, ha mindenki kiallna onmagaert es a masikert is. Inkabb egymast kellene tamogatni, nem puszta irigysegbol beszolni. Azt kellene megerteni, hogy nagyobb fizetes, nyugdij nagyobb fogyasztast von maga utan, amivel mindenki jol jar: a kereskedok, szolgaltatok, az allam a nagyobb adobevetel miatt, es igy tovabb.

  • User
    Dátum: 2021. március 17., 0:30
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Nem mindenki tud tanítani a pedagógusok közül. Leadni a leckét, vagy megtanítani valamit, nagyon nem ugyanaz! Én szerencsésnek érzem magam, mert nem most kell iskolába járnom. A mostani segédeszközök nagyon szegényesek, munkafüzet, amely nagyon csapnivaló (fizika és kémia például) de kísérletezés, a szemléltetés nagyon gyenge. Mutasd meg egy diáknak, mi történik ha két anyagot összeöntesz, cáfoljon meg valamelyik pedagógus, de én a gyerekektől még ilyen élményről beszámolni egyiket sem hallottam. Pedig a személyes élményt jegyzi meg az ember, nem azt amit elmesél egy munkafüzet. Bármilyen jól is állítanák azt össze (sajnos még azt sem). Mi rengeteg feladatot megoldottunk annak idején, és megjegyeztük legtöbbjét, mert nem csak elméletben, gyakorlatban is csináltuk. Most lerajzolják a munkafüzetbe a laboratóriumi edényeket, lombik, Berzelius-pohár, mérőhenger, kémcső stb., de hány diák fogott ilyeneket a kezében? A használatukról nem is szólva? Rakj össze egy áramkört, mérj rajta feszültséget, áramerősséget, kösd sorba, kösd párhuzamosan, hány diák próbálhatta ki órán? Tekercs, vasmag, villanymotor, hány próbálhatta ki órán a mai diákok közül? Nem tudom, nem járok iskolába. De nem is hallom a gyerekeinket ilyesmiről beszélni! Biológia, nyúlboncolás, békaboncolás, na csak ezt hallja meg valaki! Tüstént jönnének az állatvédők, a büdös életben nem lenne többet tanár, aki ezt kipróbálná! Még azt sem hallottam soha, hogy bár egyszer kivitték volna a természetbe órát tartani a gyerekeket. Megnézni a növényeket, madarakat, a vakondtúrást, a csigákat, rovarokat, pókokat, a fák leveleit. Na majd megnézitek interneten, táblagépen, okostelefonon. Függők lesztek? Kit érdekel. Én kapjam meg a fizum, aztán annyi! Tisztelet a kivételnek, nagyon remélem az is akad! Nagyon szomorú lennék, ha nem bíznék abban, hogy az is van!

      • User
        Dátum: 2021. március 17., 17:51
        ÉRTÉKELÉS: -2

        Göreb VAGY retorta,nem ÉS ,mert egy és ugyanaz!Akkor nem te vagy az egyik abból a kettőből!Máskülönben hogy jön ide a pálinkalepárló?

        • User
          Dátum: 2021. március 18., 14:21
          ÉRTÉKELÉS: 0

          Hogy te micsoda egy kötekedő alak vagy! De tévedsz, mert nem egészen ugyanaz. A retorta lehet göreb, de lehet egy ipari berendezés is, most bővebben nem térek ki rá, hogy mire való. Annyi biztos, hogy az már nem göreb. Csak a működési elvük ugyanaz. De ehhez kicsivel többet kell a Wikipédiát olvasgatni, a pálinkafőzőn túl is! Sőt, egyebet is, például könyveket. Tudod, azokat a papírlapokból összefűzött tárgyakat, mely papírlapokon írásjelek sorakoznak egymás után, sűrű sorokban.

        • User
          Dátum: 2021. március 18., 22:47
          ÉRTÉKELÉS: 0

          Pálinkalepárlóról nem esett szó a hozzászólásban. Nos, a göreb-retorta viszonya is valami olyan, mint a generátor és a dinamó. Minden dinamó generátor, de nem minden generátor dinamó. De a göreb szót alkalmazták az egyszerű, „klasszikus” lombikra is. A retorta elnevezést – többek között – faszén készítésére alkalmatos berendezésre is használják.

  • User
    Dátum: 2021. március 17., 13:03
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Sajnos nem tudok igazat adni ennek a hozzászólónak,mert ha nem tudná a kedves olvasó a privát szférában nincs joga a munkavállalónak sztrákolni…joga van viszont legtöbb esetben hallgatni és minimálbérért dolgozni.

  • User
    Dátum: 2021. március 17., 15:53
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Jó lett volna előre Csatlós úr érdeklődjön a bérek számolásáról, hogy miként történik és azután inditsa a pert. Kellene tudja, hogy egy országos platformon történik a tanügyi alkalmazottak fizetésének számolása. Nem az iskolák bérelszámolóit valamint az igazgatókat hibáztatni!! Feszültséget kelteni a tanügyi személyzet ,az igazgatók és a béreket számoló személyzet között!!! Sajnos már évek óta a kisegítő személyzetet csökkentik, a fizetés kevés de a munka egyre több! Erre a szakszervezet nem figyel már évek óta, de a pert azt indítja,csak nem gondol arra ,hogy mennyi aktát még be kér hozzá ami sokszor fölösleges munka!

  • User
    Dátum: 2021. március 18., 8:35
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Hosszú évek óta tart a cirkusz, okoskák! A cikket most sem olvassák végig, de már többen hadakoznak és ítélkeznek. Igen, sok helyen nem tudni hogyan, de vannak sorstársak akik másképp keresnek. Mikor összehasonlítás után érdeklődünk, kiderül, hogy javítási kérésünk elévült. Volt és van ilyen ma is. Kinek a feladata, hogy ne vágja szembe senki velünk, a minimálbérrel való munkáltatást?