Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Pénz gépekre, technikára

Pénz gépekre, technikára Kovászna megye

Barót város tanácsának novemberi ülésén jelentős pénzösszegek elköltését hagyták jóvá annak érdekében, hogy végre modernizálni lehessen a városközponthoz közeli Petőfi utcát, ide értve az ebből elágazó Gyöngyvirág utcát is.

Hirdetés
Hirdetés

Ugyanakkor Benedek Huszár János polgármester felújíttatná a polgármesteri hivatal gépparkját, illetve kultúrára, a számítástechnikai eszközök korszerűsítésére is gondoltak.

Az elöljáró arról tájékoztatott, hogy a Petőfi utca modernizálására elkészült egy megvalósíthatósági tanulmány, ám a folytatás akadályba ütközött, mert még mindig van 21 személy az utcában, akik nem csatlakoztak az új víz- vagy szennyvízhálózatra. „A tél folyamán szeretnénk ezeket a gondokat elhárítani, és elkészíteni az utca felújításának kivitelezési tervét, úgy, hogy amint lehetőség adódik rá, azonnal tudjuk a munkaparancsot kiadni” – hangoztatta.

A hivatal gépparkját is kiegészítenék, arra gondolva, hogy a tavasszal kezdődően rendben szeretnék tartani az utak mentét. Vásárolnának egy aszfaltvágót, továbbá egy billenőplatós autót is, összesen 92 ezer lej értékben. Másrészt a kultúra terén hang- és világítástechnikára, számítógépek karbantartására, felújítására összesen 50 ezer lejt számítottak költeni. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások