Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Parlamenteken múlik

Parlamenteken múlik Kovászna megye

Az unitárius egyház a vallásszabadság meghirdetésének 450. évfordulójára Tordán összegyűlt vezetői egy-egy levélben keresték meg a román, a magyar és az Európai Parlamentet, amiben azt kérik, hogy saját hatáskörükben január 13-át nyilvánítsák a lelkiismeret és a vallásszabadság napjává. Hogy erre mennyi a valós esély, azt Kovács Istvántól, a Magyar Unitárius Egyház közügy­igazgatójától kérdeztük.
Van esély, de „nem dől bennünk össze a világ”, ha valamelyik parlament mégsem tartja ezt fontosnak – mondta a sepsiszentgyörgyi lelkész.
– Mi jó szándékkal és nyitottsággal kerestük meg a parlamenteket. Azt gondoljuk, hogy a magyar országgyűlés, amely az erdélyi országgyűlés jogutódja, meg fogja ezt tenni. Az Európai Parlamentet szintén nem látom, mi akadályozná meg ebben. Ami a román parlamentet illeti, ott lehetnek némi fenntartások, hiszen az ortodox egyház, amely esperesi szinten képviseltette magát a múlt héten, elismeri ugyan a tordai ediktum nyitottságát, de úgy véli, 1567-ben nem voltak kellő tekintettel „a lakosság többségét képező” románságra – mondta Kovács István.
A közügyigazgató ezzel kapcsolatban hozzátette: bár a 16. században a románság nem létezett mint nemzet, és az 1595-ös országgyűlési végzésben is tételesen „csak” négy recepta religio, azaz a római katolikus, lutheránus, református és unitárius szerepel, az ortodox vallást megtűrtként, elfogadottként kezelték, ami abban az időben „igen nagy luxusnak” számított. Bár „tippelni” nem akart, úgy véli, „valós esélye van annak”, hogy a magyar országgyűlés még idén ünnepélyes ülésen iktassa törvénybe a lelkiismeret és vallásszabadság napját.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások