A honlap többnyire a Kovászna megyében megjelenő Székely Hírmondó napilap írásait jeleníti meg, de csak részben azonos annak tartalmával.

Pályázott Nagyborosnyó

Pályázott Nagyborosnyó Kovászna megye

Jó hír a nagyborosnyói fiatalok és sportkedvelők számára, hogy majdnem teljes mértékben elkészült a központban létesített sportpálya, amit hamarosan át is adnak.
Kanyó Antal alpolgármestertől megtudtuk, hogy a LEADER keretében pályázott és finanszírozott nagyborosnyói sportpálya, aminek összértéke 60 ezer euró, november elsejétől már használható lesz. A pályán kosarazni, lábteniszezni, valamint minifocizni lehet majd.
Az önkormányzat emellett más pályázati lehetőségekkel is élt. A PNDL (Helyi Fejlesztési Országos Program) második kiírásában pályáztak a községet érintő víz- és szennyvízhálózat létesítésére, továbbá dossziét tettek le a lécfalvi, cófalvi és kisborosnyói művelődési házak felújítására, a nagyborosnyói egészségügyi központ felújítására, illetve a községben levő utak és utcák korszerűsítésére is.
Eközben Kovászna Megye Tanácsa dolgozik a Nagyborosnyó–Kisborosnyó–Bodzaforduló útszakasz sáncainak korszerűsítésén: fedett árok készül, jövőben pedig a tervek szerint aszfalt is kerül rá. <<

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Múzeumba került az STV stúdió-felszerelése

Múzeumba került az STV stúdió-felszerelése

Volt egyszer Szentgyörgyön egy helyi tévéadás, amelyet 1995-től 2005-ig Szalló László működtetett Selectronik TV (STV) név alatt, és amelyre most nemcsak az egykori stábtagok emlékeznek szívesen, hanem azok is, akik látták műsoraikat. Csáky Ernő mérnöktanár kezdeményezésére a valamikori stúdió péntektől része a Puskás Tivadar Szakközépiskolában berendezett, általa alapított Távközlési Kismúzeumnak, és didaktikai célokat szolgál majd. Az avatón a hajdani munkatársak jó része jelen volt.

Dán nordmannfenyők Szentkatolnáról

Dán nordmannfenyők Szentkatolnáról

A karácsony közeledtével egyre többen kezdenek azon gondolkodni, honnan szerzik be a karácsonyfát. A székelyföldi erdők iránt fokozottabb érzékenységet tanúsítók előszeretettel fordulnak olyanokhoz, akik külföldről importálják az ünnep eme jelképét. Ez utóbbiak közé tartozik a szenkatolnai Bakk Zoltán is, aki kilenc év dániai munka után döntött úgy, hogy a székelyekkel megkedvelteti a nordmannfenyőt.