Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Öt ló ment a vágóhídra

Öt ló ment a vágóhídra Kovászna megye

Csupán május hónapban (1–22. között, a statisztikai adatok szerint) nem kevesebb mint 5 kóbor lovat fogtak be a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrök, de belterületen legeltető pásztorral is akadt gondjuk, akinek májusban átlag hetente 2 jegyzőkönyvet állítottak ki az egyenruhások. Részletekről érdeklődtünk.
Hadnagy István, a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség vezetője elmondta, hogy májusban 5 kóbor lovat fogtak be kollegái, és sajnos, egyetlenegy állatot sem váltottak ki, így vágóhídon értékesítette a jószágokat a hivatal. Ilyen esetben amúgy ezer lej ellenében válthatnák ki a lovaikat a tulajdonosok.
– Mondhatni közel 99%-ban a város végén, a Borvíz utcában (a város és sugási út melletti erdő közötti részen) fogjuk be a lovakat, amelyek az Őrkő negyedből „szivárognak” le. A gazdák tudják, hogy befogjuk a lovaikat, ugyanakkor meg is hirdetjük a kiváltandó állatokat, ám sok esetben nem jönnek utánuk. Nem mindig gebék, lesoványodott állatok csatangolnak, mégsem veszik vissza ezeket. Sajnos, a város csak vágóhídon tudja értékesíteni az állato­kat, az esetleges árverés nem járható út – összegzett Hadnagy, utalva arra, hogy árverés esetén utólag a vásárlót zaklatnák a felelőtlen „gazdák”.
Több éve zajlik a hercehurca egy, az Olt partján számtalan esetben belterületen legeltető pásztorral is: a helyi rendőrök csupán májusban, ebben a hónapban hat alkalommal állítottak ki jegyzőkönyvet a nevére, bírságolták a belterületen legeltető pásztort, aki – fittyet hányva a hatóságokra – kifizeti a bírságot, netán pereskedik, és csupán a per elvesztése után „törleszt” – tájékoztatott Hadnagy.
– Nekünk a hatáskörünk a bírságolásban kimerül. Közel 3 éve tart ez a hercehurca – panaszolta összegzésképpen a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség vezetője. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük