Felhívás!

Öt hét alatt írta meg

Öt hét alatt írta meg Kovászna megye

Hétfőn jön ki a nyomdából a kézdivásárhelyi Székely Ildikó első regénye, Ha fázik a lélek – Egy nő házasságon kívüli boldog kapcsolatban címmel. A Czernay Hajna néven publikáló újdonsült írónő a céhes városban született 1972-ben, tanulmányait itt kezdte, majd Nagyszebenben folytatta a Lucian Blaga Egyetemen, ahol bank- és pénzügyet tanult. A regény születéséről, női sorsokról beszélgettünk.

– Miről szól a könyv?

– Középpontjában egy olyan nő áll, aki vallási dogmák közepette nevelkedett, gyerekkorában szeretethiánnyal küzdött, mindig úgy élt, ahogyan szerinte elvárták tőle. Éppen ezért sok szerepet ölt magára, azt akarja, hogy szeressék, ennek nevében pedig megerőszakolja magát. Beleragad egy párkapcsolatba azért, hogy legyen, aki szereti, aki vele van. Majd belép egy harmadik személy életébe, aki felkarolja őt, szereti, akivel lélekben kapcsolódnak egymáshoz. A regény arról szól, hogyan éli meg ezt a helyzetet. Azt hiszem, napjainkban rengeteg nő küszködik hasonló gondokkal. Ez nem egy önéletrajzi regény, több nő sorsát vonja össze, tárja fel. Nincs olyan párkapcsolat köreinkben, amelyben nem lenne gubanc. Ha tabuként kezeljük, ha nem beszélünk róla, akkor is valós jelenség. Ezt szerettem volna kivesézni, olvasók elé tárni, hogy minél több embernek megnyithassam általa a lelkét.

– Milyen körülmények között született a könyv? Mi ihlette?

– Május végén, amikor már léptünk bele a nyárba, egy borús, esős reggelen döntöttem el: írni fogok. Leírtam, milyen egy monoton kisvárosi reggel az esőben, majd egymást követték a szavak, gondolatok, és regénnyé alakult. Teljesen spontán jött, semmi nem volt kitervelve. Gyerekkorom óta játszom a szavakkal, próbálkoztam versekkel, naplóval. Szerintem az írás egyfajta terápia. Szűk öt hét alatt készült el végül a mű, hétfőn jelenik meg „hivatalosan”. Háromszéki könyvesboltokban is megtalálható lesz majd.

– Mit kell tudni önről?

– Huszonhárom évet dolgoztam a kézdivásárhelyi Raiffeisen Banknál, megjártam minden lépcsőfokot, amit lehetett. Zajlott az életem, közben pedig nem éltem igazán. Sokszor ébredtem a gondolatra, hogy kell lennie valami többnek ennél. Az interneten rátaláltam egy tanfolyamra, amelynek köszönhetően 2018 elején elvégeztem egy masszázskurzust. Két és fél éven át a kettőt egymás mellett végeztem, de sírt a lelkem a lecsendesedésért. Eldöntöttem hát, hogy kilépek a banktól, a masszázs közben a hobbimmá vált, kitölti a mindennapjaimat. Több időm van így a lelki feltöltődésre, szerintem nincs az a gazdagság, amely pótolná a belső derűt. És igen, készül már a második könyvem is, a Visszhang, a többit azonban fedje még homály. Remélem, év végéig ez is megjelenik.

– Miért döntött az álnév használata mellett? Ezentúl is Czernay Hajnaként publikál majd?

– Az enyémnél hangzatosabb nevet szerettem volna, esélyesebbnek találom ahhoz, hogy nagyobb rétegű közönséget szólíthassak meg. Valószínű, a többi könyvemet is ezen a néven adom majd ki. Olyan keresztnevet szerettem volna, amely régiesnek hat, hiszen a főszereplőm egy öreg lélek, aki már sok életen átesett, de újra és újra beleesik a gödörbe. Így lett Hajna. A vezetéknévben szerettem volna, ha van Z meg Y, mantráztam néhány napig, majd szembejött velem az interneten a Czernay családnév.

– Ön szerint ki a Nő?

– Neki van a legfontosabb szerepe a társadalomban, hiszen nem csak anyagi egzisztenciát teremt – sokszor egyedül –, hanem ő adja az életet. Éppen ezért nagyon fontos, hogy egy nőnek rendben legyen a lelke. Aki terheket cipel, megsavanyodva éli a mindennapjait, belefásul a teendőkbe, nem tud annyi szeretetet és törődést nyújtani a gyerekeinek és a párjának, ami egy boldog élethez szükséges lenne. Nekünk, nőknek kell figyelnünk magunkra, fel kell tudnunk emelkedni a külső, rossz hatásokon. Akkor lesz igazi Nő valakiből, ha annak is érzi magát, és egy ilyen nő mellett öröm férfinek lenni, öröm őt anyának szólítani, hiszen sugárzik és boldog. Boldogoknak kell lennünk ahhoz, hogy szolgálni tudjunk. Valójában azt tesszük, még ha ezt sokszor nem is ismerjük fel, vagy egyenjogúságot követelünk.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. szeptember 4., 8:34
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Es mitol is lenne rendbe egy nonek a lelke, ha nem attol, hogy megcsalhassa a ferjet . Hiszen ez nem uj mese ,kedves Ildiko. Ez igy mukodik mar azota miota megszuletett, vagy talan megteremtetett, az elso no erre a vilagra. Remeljuk ,hogy egy ilyen regeny tele van pikans szexualis elmenyekkel, mert ha nem, akkor ez is csak egy olyan regeny, mint az a karatefilm melybol kivagtak a harci jeleneteket. Tovabbi sok sikert az iroi palyafutasahoz !

  • User
    Dátum: 2020. szeptember 4., 12:53
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Es igy rakunk meg tobb terhet az amugy is tulterhelt, mindenkinek megfelelni akaro nok vallara! Legyen a lelke rendben, legyen boldog, mert csak igy tud meg jobban, teljesebben szolgalni, igy lesz igazi No, igy lesz orom vele egyutt az elet! Miert ne lehetne egy no neha boldogtalan, savanyu, szurke, csak ugy, Nonek lenni, hetkoznapinak, akinek nem egy ferfi szolgalata az elete ertelme, hanem onmaga, onmaga szamara igazi es nincs szuksege egy ferfire, hogy valodisagat ervenyesitse? Kivancsi vagyok a konyvre, de felek, hogy tele lesz klisekkel. Ennek ellenere, sok sikert!

    • User
      Dátum: 2020. szeptember 6., 22:05
      ÉRTÉKELÉS: 4

      Nem volt szándékomban terhet róni válunkra, arról gondoskodunk épp elég gyakran öntudatlanul is. És ha néha szomorúak, savanyúak, túlterheltek vagyunk az még nem gond. Megtörténik. Csak épp ne állandósuljon a szürke állapot.
      Köszönöm észrevételét! 😊

  • User
    Dátum: 2020. szeptember 4., 18:56
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Vegyes érzéseim támadnak még mielőtt elolvastam volna.
    Egyszerüen felmerül bennem a kérdés, hogy vajon miért vólt erre szüksége Ildikónak?
    Abban bízok, hogy a példa nem lesz ragadós és feleségeink nem ragadnak tollat,hogy a nagyvilág elé tárják hasonló élményeiket(már akinek van)
    Egyébként nincs az ilyesmiben semmi rendkívüli, csak én mégis úgy gondolom, hogy jobb ha mégmarad az un.

    • User
      Dátum: 2020. szeptember 6., 22:47
      ÉRTÉKELÉS: 2

      A mély lélektan, a lélektani regények nagyon közel állnak hozzám. Ennek a nőnek a sorsa mélyen megérintett. Nem tudtam nem megírni. Feltört. Nagyon köszönöm észrevételét! 😊

  • User
    Dátum: 2020. szeptember 5., 16:04
    ÉRTÉKELÉS: 7

    A 2020 szeptember 4., 18:56-os hozzaszolonak. Attol meg a helyzet ugyanaz marad, ha feleseged erotikus kicsapongasai titokban maradnak. Latod itt van a baj a szekely neppel, hogy nem oszinte nep, hanem egy kepmutato sunyi, aki minden titkat veka ala rejti, kifele becsuletesnek mutatja magat, de a valosagban nem mas mint egy kepmutato csalo, ki nem meri folvallalni es nyilvanossagra hozni valodi en-jet . Igy hat elmondom teneked, hogy Ildikonak azert volt szuksege erre mert megunta a kepmutatast es vette a batorsagot, hogy ledobja maszkjat es foltarja oszinten valos letet . Ezt en sokkal tobbre ertekelem, mint az alszent kepmutatast ! Es ha majd a te feleseged is tollat ragad es oszinten meselni kezd, akkor majd azt a konyvet is elolvassuk. Na ez a valodi ok, amitol te felsz. Mert te is tudod, hogy van ,vagy volna amit meseljen a feleseged ! Meg egyszer sok sikert a regenyirasban ,Ildiko !

    • User
      Dátum: 2020. szeptember 6., 22:06
      ÉRTÉKELÉS: 6

      Egy csodálatos idézetet osztok meg, mely akár a mélypontról is helyre tudja állítani a lelki békét, legalábbis számomra nagyon hatásos. 🤗
      A könyvbe is beleírtam:
      ,,Istent szerető embernek minden a javára válik!”
      Nagyon szépen köszönöm a hozzászólását! 😊

    • User
      Dátum: 2020. szeptember 6., 22:54
      ÉRTÉKELÉS: 5

      Valamikor sokat olvastam Müller Péter-t, ő indított el egy másfajta életszemlélet, belső változás útján.
      Az én esetemben a második könyvem egy picit később jelenik meg, ha a jó Isten is úgy akarja.
      Köszönöm szépen hozzászólását! 😊