Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Öt gyertya a BellyFood tortáján

Öt gyertya a BellyFood tortáján Kovászna megye

Ma ünnepli fennállásának ötödik születésnapját a kézdivásárhelyi BellyFood, amelyre meglepetéssel is készültek a vendégeik számára. A város szívében lévő gyorsétkezde családi vállalkozásként működik Lukács Csaba és felesége, Lukács Covaciu Ioana Cristina vezetésével. Mára már sokak kedvencévé vált a BellyFood ízletes finomságaival.

Hirdetés
Hirdetés

– A férjem kint dolgozott Angliában szakácsként, és miután hazatért, mindenképp itthon szerette volna felhasználni azt a tudást, amit kint sajátított el. Emiatt döntött amellett, hogy Kézdivásárhelyen szeretne nyitni egy gyorsétkezdét – mesélte a kezdeteket Krisztina. Majd hozzátette, hogy ő rá két évre csatlakozott a vállalkozáshoz, ahol összesen négyen dolgoznak.
Az elmúlt öt évben volt minden: jó is és rossz is, azonban a házaspár igyekezett mindent pozitívan megélni, valamint tanulni az adott helyzetekből.

– A vendégeink kéréseire is figyeltünk, hogy székely ízléshez illó legyen az étkezde, ahol hamburgertől pulled pork szendvicsekig, és frissen készült különlegességekig minden fogyasztható – tudtuk meg. A házaspár úgy érzi, még rengeteg ötlet van a tarsolyukban, amelyeket szeretnének megmutatni az odalátogatóknak.

A szülinapjukra kiválasztottak hét menüt, a mai napon csak ezekből lehet választani, hogy változatos legyen a nagy nap, illetve lesz szülinapi torta is (sajttorta). A Facebookon is létrehoztak egy versenyt, ahol kisorsolnak tíz szeletet a szülinapi tortából.

Egy cég életében nagyon fontos az első öt év, így mi is csak szerencsét kívánhatunk a vállalkozóknak, akik nehéz időkben is talpon maradtak, munkahelyeket tartanak fenn. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások