Felhívás!

Összefognak a városért

Összefognak a városért Kovászna megye

Tegnap Kézdivásárhelyen Bokor Tibor polgármester, Tamás Sándor megyetanácselnök, valamint a kézdivásárhelyi Magyar Polgári Párt képviselője, Szigethy Kálmán tanácsos tartott közös sajtótájékoztatót.

– Amikor a csapatunkat állítottuk össze, az volt a cél, hogy fogjunk össze Kézdivásárhelyért. Nem véletlen, hogy két olyan kollégánk is szerepel a listán, akik néhány évvel ezelőtt még az ellenzéket képviselték, ám most barátok vagyunk, mert tudjuk, hogy együtt kell tennünk Kézdivásárhelyért! Szigethy Kálmán tanácsüléseken a város előmenetelét szolgáló ötletekkel jött, és Lukács László egykori alpolgármesterrel, városi és megyei tanácsossal is jó volt együttműködésünk – érvelt Bokor Tibor a két MPP-s RMDSZ-listán való indulása mellett.

Szigethy Kálmán hangsúlyozta, „számunkra Kézdivásárhely fontosabb minden politikai pártnál és funkciónál. Összefogással, erős csapatként tudjuk megoldani a város problémáit”. Tamás Sándor megjegyezte, a kampány során az EMSZ nevét ki sem ejtette. „Ez volt jellemző Bokor Tiborra is. A mi kampányunk nem arról szólt, hogy szakmailag megalapozatlan ígéreteket tettünk. Megmutattuk, ahogy eddig dolgoztunk, és a folytatást is, hiszen egy-egy beruházás nem választási ciklusokról szól”, summázott. 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
    • User
      Dátum: 2020. szeptember 24., 23:01
      ÉRTÉKELÉS: 1

      Amikor a partok marjak egymast, akkor mindeki azzal jon, h miert nincs osszefogas, h miert van az h magyarokul nem tudunk egyutt dolgozni. Amikor egyutt dolgoznak meg az a baj.
      Nyuszika esete

  • User
    Dátum: 2020. szeptember 24., 8:54
    ÉRTÉKELÉS: 6

    A kampány során az EMSZ nevét ki sem ejtették. Elég szomorú, hiszen az emsz támogatói is a megye, a város lakói, s ha nem sikerül nekik bejutni az önkormányzatba, attól még lakói, adózói a térségnek, akiknek a kívánságait, elképzeléseit nem lenne szabad számításon kívül helyezni olyan embereknek, akik megyét, várost akarnak vezetni. Mi lenne, ha a választási véghajrában mindkét fél részéről azt hallanánk, hogy nyerjen az, akit a választók alkalmasabbnak találnak, és a azt ígérnék, hogy az eredménytől független, minden erejükkel azon lesznek, hogy közösen valósítsák meg azt, amit a kampányban külön-külön megígértek? Lehet, akkor több kedvünk lenne a szavazáshoz, mint a vásárláshoz.