Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Őrült biciklis a parkban

Őrült biciklis a parkban Kovászna megye

Tegnap egy megyeszékhelyi kétgyermekes édesanya kereste fel szerkesztőségünket, és arra panaszkodott, hogy 5 éves kisfiát hajszál híján kórházba juttatta egy figyelmetlen, a parkon átszáguldó biciklis. Az eset kapcsán a hatóságoktól is érdeklődtünk.

A nő elmondása szerint szerda délután a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban éppen a játszótérről sétáltak a parkbéli tó fele gyermekével, amikor egy szemből jövő férfi rájuk kiáltott: „vigyázat, bicikli!”.

– Szerencsére gondolkodás nélkül magam elé rántottam a mellettem bóklászó kisfiamat, mert abban a pillanatban, ahogy ruhájánál fogva megrántottam, mellettünk suhant el – érintve kabátomat – egy 25-30 év körüli, mobiltelefonon beszélő, fél kézzel kormányzó, száguldó őrült. Kivörösödött, ijedt arccal visszanézett ugyan, de nem állt meg. Nagyon dühös voltam, kértem a férfit, aki ránk kiáltott, hogy jöjjön velem a rendőrségre tanúként, ám nem volt hajlandó, mondván, szerencsére semmi nem történt. Kár, hogy nincs 1-2 térfigyelő kamera a környéken – háborgott a panaszos.

Czimbalmos-Kozma Csaba városgondnok érdeklődésünkre kifejtette, 4-5 tiltótábla van kifüggesztve a parkban.
– Sajnos, ha a parkőr próbál szólni, hogy tilos a biciklizés, akkor szerencsés esetben ugratják, szidalmazzák, rosszabb esetben pedig kap két pofont. A helyi rendőrség ellenőriz néha, de nem tudnak állandó jelleggel a helyszínen lenni – magyarázta Czimbalmos.
Hadnagy István, a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség vezetője elmondta, hogy iparkodnak fegyelmezni a száguldókat amikor a helyszínen járőröznek, és ha nem lehet jobb belátásra bírni őket, akkor bírságolnak. Már amennyiben tetten érik…

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. április 14., 7:44
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Hadnagy elvtars, tessenek a bicikliseket is vadaszni fotozni nem csak a fizeteses parkolokban lesipuskaskodni, mert egy nemfizeto autos meg nem okoz testi sertest, de egy ilyen agyalagyult biciklis komoly balesetet okozhat!