Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Órákig keresték a fuldoklót

Tegnap augusztusi tevékenységéről számolt be a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség, illetve egy holnap esedékes átfogó taktikai gyakorlatról is szóltak. Lapunk a vasárnapi, halálba torkolló tragédiáról érdeklődött.

A katasztrófavédelmisek elmondták, szerdán 10-13 óra között taktikai gyakorlatuk lesz Sugásfürdőn: a forgatókönyv alapján a tűzoltókat arról értesítik, hogy egy turistacsoport „eltűnt”, miközben Sugásfürdő és a Benkő-forrás között kirándult. A gyakorlaton többek között szakadékba zuhant személy mentését is színlelik.

Augusztusban a háromszéki illetékesek 339 eseményt jegyeztek fel: többek között 5 tűzesetet, 237 alkalommal a rohammentősök szálltak terepre (ezen kívül kétszer a roncsokból szabadítottak ki áldozatokat), illetve 8 tarlótüzet, 2 kéménytüzet fékeztek meg, továbbá 2 lángoló szemeteskukát is eloltottak. A tűzoltások során közel 920 ezer lej értékű javakat sikerült megmenteniük (a keletkezett kárt pedig 86.500 lejre becsülik). A legtöbb gondot a szabadban felelőtlenül használt nyílt láng okozta, de rövidzárlat, parázs és villámcsapás is rizikótényezőnek számít.

Megtudtuk, vasárnap dél körül riasztották a megyei tűzoltókat, mivel Szotyor környékén egy 30 éves nő eltűnt az Olt folyó sodrásában. A nő holttestét 4 órás keresés után találták meg a búvárok. A tragédiát a következőképpen rekonstruálták: az áldozat a családjával tartózkodott a helyszínen, amikor férje lovastól, szekerestől bement a vízbe, hogy azt lemossa. Balszerencséjére a környéken korábban kavicsért ástak, így örvény keletkezett, amely felborította a szekeret. A nő a férje segítségére ugrott a vízbe, de időközben a férfinak sikerült lovastól, szekerestől partra vergődnie, miközben felesége belefulladt a folyóba. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük