Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Életét féltve ölt

Pszichiátriára került a gyilkossággal vádolt sepsikőröspataki asszony. Mint ismeretes, december 18-án, hétfőn délben értesítették a Kovászna megyei rendőrséget arról, hogy egy férfit holtan találtak kőröspataki lakásá­ban. Utólag kiderült, hogy a 68 éves áldozattal, Zs. Andrással a felesége végzett halálfélelmében.

Tolvaj-Marin Nicoleta, a megyei rendőrség szóvivője elmondta, az áldozat fia értesítette a 112-es sürgősségi számon az egyenruhásokat, miután a szülői házban ráakadt édesapja már előrehaladottan bomlásnak indult testére. Az eddigi nyomozásból arra is fény derült, hogy az asszony két, fejre mért fejszeütéssel vetett véget férje életének.

Adrian Baciu, az esettel foglalkozó ügyész érdeklődésünkre elmondta, a gyilkossággal vádolt asszony kétségbeesésében ölt. Állítása szerint a 69 éves asszony 30 évig tartó, családon belüli bántalmazás áldozata volt, akit ittas férje a gyilkosság napján is halálosan megfenyegetett.

– Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor azzal fenyegette, hogy megöli, és a kutyákkal eteti meg. Az asszony ekkor ragadott fejszét, és fejbe ütötte. Ezután megijedt, lelkiismeret-furdalása támadt, kétségbeesésében pedig a hulla lábait is levágta, hogy könnyebben eltemethesse, ám terve meghiúsult, mert a szomszédjai folyton otthon voltak, észrevették volna. Ezért is maradt olyan sok ideig (több hónapig, a gyilkosság augusztus végén történt – szerk. megj.) a hulla a lakásban.

A nő megbánta tettét, a gyermekeitől is bocsánatot kért, jelenleg a megyeszékhelyi pszichiátriára van beutalva. A szakemberek arra keresik a választ, hogy beszámítható volt-e, amikor elkövette a gyilkosságot – részletezte az ügyész. Hozzátette, a vádlott első benyomásra egy „okés nagymama”, nem közveszélyes, mindössze az életét féltve cselekedett. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások