Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Önkénteseket is érint

Legutóbbi sajtótájékoztatóján Ördög Lajos, a Kovászna megyei munkafelügyelőség vezetője elmondta, országos premierként vizsgáltak ki egy halálos – napszámossal történt – munkabalesetet, ennek kapcsán javasoltak módosításokat, illetve egy új, az önkéntesek helyzetét tisztázó törvénymódosításról is beszámolt.

Ördög rámutatott, a napszámosokkal kapcsolatos munkabaleseteket tavalytól a munkafelügyelőségek vizsgálják, idén pedig egy olyan tragédiát tártak fel Háromszéken (napszámossal történt halálos baleset), amilyet eddig az országban még nem vizsgált egyetlen munkafelügyelőség sem. Az említett tragédia a Torja környéki erdőben következett be, ahol a fakitermelésben munkálkodó napszámos az alkalmazását követő napon hunyt el, miután rázuhant egy fa – részletezte a főfelügyelő. A kivizsgálás során az eljárási módszertanban hiányosságokat fedeztek fel a háromszéki szakemberek, ezért módosítási javaslatot nyújtottak be, ezeket a módosításokat pedig el is fogadták, beépítették a módszertanba.

Kiderült az is, hogy ugyancsak hiányosságok tapasztalhatók az önkéntesekre vonatkozó, érvényben lévő törvénykezésben is, éppen ezért jelenleg olyan törvénymódosítás van benyújtva a parlamentbe, amely orvosolná, tisztázná a „ködös részleteket”.

– A jelenlegi törvénykezés annyit mond ki, hogy az önkéntesekre is vonatkozik a 319-es munkavédelmi törvény, de nem taglalja, hogy ez konkrétan mit jelent, hogy például jogosulnak-e az önkéntesek rokkantsági nyugdíjra egy-egy munkafelügyelőségi kivizsgálás után. Ezeket a vetületeket, részleteket fontos pontosítani – magyarázta Ördög, elárulva, hogy a hatáskörük szélesítésével egyértelműen több munkájuk lesz majd a felügyelőknek. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük