Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Önként jelentkeztek, de késve

Önként jelentkeztek, de késve Kovászna megye

Önként jelentkezett a hatóságoknál a koronavírussal fertőzött kovásznai házaspár, azonban nem biztos, hogy a megfelelő időben. Olaszországi útjuk után a férfi még bement cégéhez dolgozni, csak később hívták a közegészségügyi hatóságot a feleségénél észlelt tünetek miatt.

Maria Brașoveanu és Virgil Brașoveanu az a kovásznai házaspár, akiknél elsőként igazolták Kovászna megyében a COVID-19 vírust. Mindkettőjüket Kolozsvárra szállították, ahol a járványkórházban fekszenek, több koronavírusos beteggel egyetemben. Telefonon értük utol őket, a hölgy elmondta: örül, hogy megkereste a sajtó, mert számtalan alaptalan híresztelés kezdődött róluk itthon, és szeretnék ennek elejét venni az indulatok elharapódzásának.

Azon a vidéken nem volt még járvány

Az 53 éves nő elmesélte a történteket: március 8-án, vasárnap érkeztek haza Olaszországból, egy olyan régióból, amely akkor még „fehér” zónának számított, így nem gondolták, hogy bármilyen vírust hordozhatnak. Első megkeresésünkkor úgy mesélték, alaptalanok a vádak, miszerint elhagyták volna otthonukat, később azonban Virgil Brașoveanu pontosított: hazaérkezésük után hétfőn és kedden bement dolgozni a cégéhez, mintegy másfél órát töltött ott, de óvatosságból nem ment egy méternél közelebb senkihez. Egy 60 éves hölggyel társalgott hosszabb ideig, őt már tesztelték, és negatív lett az eredmény.

Hirdetés
Hirdetés

Hazaérkezésük után először Maria Brașoveanu érzett hőemelkedést, így már (fenntartva korábbi állítását) március 9-én, hétfőn értesítette a közegészségügyi hatóságot az állapotáról, de nem szálltak ki, hanem otthoni elkülönítést javasoltak. A nő férje megerősítette: önként és felelősen értesítették a hatóságokat, felvették a kapcsolatot a Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság főállatorvosával, dr. Sikó-Barabási Sándorral is, aki szintén otthoni elkülönítést javasolt. A kovásznai férfi hozzátette: a hatóságok csak javasolták, maradjanak otthon, nem kérték kötelező jelleggel, mivel nem voltak erős tüneteik. Virgil Brașoveanu azt is elmondta: szombaton, március 7-én indultak haza Olaszországból, a határátkelőknél semmilyen különöset nem tapasztaltak, megnézték irataikat, és gond nélkül jöhettek tovább. Olaszországban múlt hétfőn súlyosbodott a helyzet, de arra ők már itthon voltak.

A házaspárt otthonukból szállították el az orvosok, és vitték őket a kolozsvári járványkórházba.

Virgil Brașoveanu szerint ők felelősségteljesen jártak el, viszont a hatóságok hozzáállása kifogásolható, ugyanis azt mondták, a 37,5 fokos hőemelkedés még nem láz, és nem akartak kiszállni hozzájuk. Mint mondta, a felesége szakember ezen a területen, így tudták, mivel jár, és nem akarták kockáztatni sem a saját, sem a környezetük egészségét.

Azzal kapcsolatban, hogy bűnügyi kivizsgálás indult ellenük a betegség leküzdésének akadályozása miatt, a házaspár azt mondta: megvárják a vizsgálat eredményét, ők továbbra is úgy érzik, helyesen cselekedtek.

A kolozsvári járványkórházban kezelik őket

A kórházban a hölgy jelenleg kezelést kap, ami elmondása szerint sokkal jobban megviseli, mint maga a betegség, a férjénél azonban, mivel nem jelentkeztek tünetek, csak a tesztje lett pozitív, nem alkalmaznak semmilyen kezelést.

– Az orvosok szerint a tünetek 14 nap alatt múlnak el, akkor újabb teszteket végeznek, és amennyiben azok negatívaknak bizonyulnak, hazaengednek. Az orvosok időnként megvizsgálnak, de senki nem pánikol, uralják a helyzetet. A minket vizsgáló orvosok maszkot és gumikesztyűt viselnek, nincsenek tetőtől talpig védőruhában. Hangsúlyozni szeretném, hogy nem fertőzött területen voltunk Olaszországban, és nem gondoltuk, hogy elkapjuk a vírust. Akkor még nem volt pánik az országban, mindenki természetesen viselkedett, nem éreztük a veszélyt – mondta Virgil Brașoveanu.

A másik két fertőzött is családtag: a 77 éves idős nő a férfi édesanyja, a 16 éves lány pedig a fia barátnője. Mindketten jól vannak, nincsenek súlyos tüneteik. A fertőzötteket egyelőre 14 napig tartják kórházi megfigyelés alatt.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. március 16., 9:03
    ÉRTÉKELÉS: 24

    Es akik veluk direct kontaktusban volt? Azokkal mi van? Mert talalkoztak masokkal is, akikrol nem nyilatkoztak. Nem vezet jora ez a sok hazudozas reszukrol.

  • User
    Dátum: 2020. március 16., 11:13
    ÉRTÉKELÉS: 27

    akkor miért is kellet 179szemelyt házi karanténba tenni ?ők mossák kezeiket még hogy szak ember ……tőlük a fél megye is fertőzőt lehet

  • User
    Dátum: 2020. március 16., 13:49
    ÉRTÉKELÉS: 13

    Hányingerkeltő!!! Össze-vissza hazudozás! Így próbálják tisztára mosni magukat, siko elvtárs is hozzájárul az ügyek boronálásához!
    A hatóságok majd feltérképezik pontosan, hogy kivel, hany személyel is léptek kapcsolatban a felelőtlen személyek! Majd reméljük a hamis nyilatkozatokért és hazugságokért bűnügyi eljárást fognak indítani! Persze abban is reménykedni tudunk, hogy nem fogják szőnyeg alá söpörni az ügyet!

  • User
    Dátum: 2020. március 16., 13:20
    ÉRTÉKELÉS: 15

    Pontosan, önként jelentkeztek, amikor jelentkeztek a betegség tünetei!Életüket féltve jelentkeztek, miután több 100 emberrel kapcsolatba léptek! Micsoda aljas felelőtlenség!!!

  • User
    Dátum: 2020. március 16., 13:01
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Most ki kit akar tisztara mosni néphüjités agymosás a 21 századba de remélem DSP végzi komolyan a dolgát és nem a telefonbeszélgetésere hadja az egészet mert ez nem játék .

  • User
    Dátum: 2020. március 16., 17:32
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Alattomos, jellemtelen hazug emberek és azok is akik próbálnak nekik falazni! Remélem megkapják méltó büntetésüket, de ne csak ők, hanem azoknak is akik falaztak, lásd a cikket…..! Kicsi a város és mindenki beszéli, hogy merre járt a “Cucoana din dambovita”! Volt a Clermont szállodában! Tudják a hatóságok is! Kit akarnak félrevezetni?!

  • User
    Dátum: 2020. március 16., 17:24
    ÉRTÉKELÉS: 13

    Ők teljesen ártatlanok! Mármint a házaspár! Hát kérjen tőlük bocsánatot mindenki, ha esetleg valamilyen hozzászólással megsértették őket…..! Esetleg várják majd haza tártkarokkal, dicsérjék meg és tüntessék ki őket! Hülyének nézik a székely embereket?! Ezek szerint igen!Kinek és minek szólgál ez a cikk?!

  • User
    Dátum: 2020. március 16., 21:27
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Akkor a közegészségügyi igazgatóság miért adott két büntetést, egyenként 20.000 lej értékben?! Gondolom azért, mivel két személy nem tartotta be a lakhelyi elkülönítésre vonatkozó szabályokat, és elhagyták az otthonukat!!

  • User
    Dátum: 2020. március 17., 0:56
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Pfff,mit akar az újságiró közölni?A nevük után még a nemtetiségüket kellett volna épp kiirni,hogy legyen teljes a kép.Abszurd!És igen felelösségteljesen,példát mutatva jártak el.Elmehettek volna pl. vásárolni is.