Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Olyan sincs, mint eddig volt

Felfüggesztették a Nagyborosnyót Bodzafordulóval összekötő 121A megyei út javítását, és egyelőre felbecsülni sem lehet, hogy mikor kerül sor a munkálatok folytatására. A kormány ugyanis az „építőipar fellendítése” címszóval felemelte a minimálbért, csak éppen azt nem mondta meg, hogy a közintézmények honnan kellene kifizessék a leszerződött munkálatoknál megjelenő pluszköltséget.

A 121A út modernizálását évekkel ezelőtt előkészítette a megyei önkormányzat. Csodás módon kivitelezőt is talált, két cég osztotta el egymás között a 22,5 kilométeres útszakaszt. A licitet a „limiten vitték el”, azaz a kivitelezőnek minimális nyeresége lett volna a munkálatok végén. A román kormány azonban „rájött”’, hogy az építőipar azért nem működik, mert alacsonyak a fizetések, ezért „prioritást csinált” ebből a gazdasági ágból, és azt mondta, hogy differenciált minimálbér lesz, az építőiparban senki sem kereshet 3000 lejnél kevesebbet.

Hirdetés
Hirdetés

– Ez ennél a munkálatnál négy-ötmillió lej, ami a kivitelezőnek pluszköltség. Ezt tőlünk kéri, mert mi vagyunk a megrendelők, nekünk viszont nincs, ahonnan adjunk, mert az ominózus kormányrendeletben elfelejtettek erről szólni. Patthelyzet van, hisz ő nem dolgozhat, mert nem lesz honnan fizetést adnia, mi meg nem adhatunk több pénzt, mert az törvénytelen lenne – magyarázza megkeresésünkre Kovács Ödön.
A megyemenedzser szerint annyit legalább elértek, hogy „az út most olyan sincs, mint azelőtt volt”, hisz a területet át kellett adniuk a kivitelezőnek, így egyetlen lejt sem költhetnek arra, hogy legalább földgyaluval többé-kevésbé járható szinten tartsák. Hogy az egyébként országos szintű probléma mikor oldódik meg, arról még elképzelése sincs senkinek.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. augusztus 4., 9:59
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Imátkozol a fogyasztovédőkhöz, de azok a kölcsönadokhoz barátok, egyességben kínájják a segítséget, nem baj ha beleveszel. Tik is montátok maraggyunk az elektrikánál, mert nekünk ott a tejjes szolgálat. Hát elég tejjes, hogy még béis csapnak, ha ha kell. Megfejnek, ha medű vagyes, ojan esztimárékal jőnek neked. Én már nem tudok fizetni, de az órám se mutat anyit.