Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nyuszik kavalkádja

Nyuszik kavalkádja Kovászna megye

Az őszi és a karácsonyi dekoráció után most bicikliző nyulak, hatalmas piros tojások és virágok töltik be Ozsdola főterét. Tóth Leventét, a község alpolgármesterét kérdeztük.

– Ki volt az ötletgazda?

– A polgármester úrral és a nejeinkkel közösen szoktuk megálmodni ezeket a díszleteket, de az álmodozás nem elég, a megvalósításban nagy segítségünkre van a közösség, jó néhányan önkéntes munkájukkal támogatnak minket. Így most is több személy dolgozott azon, hogy virágvasárnapra felállíthassuk a díszletet, akiknek ezúton is szeretném kifejezni a köszönetünket.

– Mi a céljuk vele?

– Húsvét alkalmából egy kis vidámságot akartunk csempészni a falu életébe, hogy segítsünk ráhangolódni az ünnepre. Számos visszajelzést kaptunk a lakók részéről, köszönetüket és tetszésüket fejezik ki a dekorációval kapcsolatosan. Sőt, átutazók is szoktak megállni, fényképezkedni vele, ami számunkra azt jelenti, hogy sikerült valami olyant létrehoznunk, ami másokat is megfog, és ez nagyon jó érzéssel tölt el. Amennyiben továbbra is ilyen visszajelzést és támogatást kapunk, akkor szeretnénk folytatni ez irányú tevékenységünket is. 

Balázs Etelka

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások