Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nyolc új igazgató

Holnaptól, szeptember 1-jétől minden tanintézmény igazgatója megbízás alapján látja el tisztségét, miután mindenkinek lejárt a legutóbbi versenyvizsgán elnyert, 2021. szeptember 1-jéig tartó mandátuma.

A 77 Kovászna megyei állami oktatási intézményben összesen 120 vezetői állás van. A 81 igazgató és 38 aligazgató többsége folytatja eddigi munkáját, alig néhány iskolában van változás.

Hirdetés
Hirdetés

Ahol a menedzseri funkciót továbbra is vállalták az eddigi vezetők, ott megmaradhattak, ahol nem, ott a tanfelügyelőség keresett egy általa kompetensnek talált személyt, és azt bízta meg az intézmény irányításával a következő versenyvizsgáig, illetve legkésőbb jövő év augusztus 31-ig. Nyolc új igazgató és öt aligazgató kezdi most a tanévet új minőségében, ellenben a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskolában és a berecki Comenius-iskolában senki nem pályázta meg az aligazgatói tisztséget. Ahol pedig ketten is elfoglalták volna a vezetői állást, mint például a baróti Gaál Mózes-iskolában – mindkét, igazgatói és aligazgatói székért is versengtek az eddigi tisztségviselők, illetve újak is – ott a tanfelügyelőség vezetősége döntött, tudtuk meg Kiss Imre főtanfelügyelőtől.

Az igazgatói versenyvizsga még nincs meghirdetve – mondta a tanügyi vezető. Bár a Hivatalos Közlönyben megjelent a módszertan, még nem ismert minden részlete a procedúrának, mely szeptember közepén kezdődik. Ekkor (szeptember 14-én) hirdetik meg az állásokat, október 15-én írják meg majd az írásbeli dolgozatukat a jelentkezők, utána interjún kell átesniük. Intézményfejlesztési terveik mellett idén a jelölteknek digitális kompetenciáikról is számot kell adniuk. Az új igazgatókat január 10-től nevezik ki – ha minden a papírforma szerint történik.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. augusztus 31., 8:32
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Megbizas alapjan …. ha az iskolakat igy vezetik, akkor mit varunk. Az iskola igazgatokat es a tanarokat szigoruan versenyvizsga utan kellene alkalmazni, hiszen ok nevelik az uj generaciot majd. A versenyvizsgakat a tanev vegen kellene vegezni, hogy az uj igazgato tegyen meg minden intezkedest az uj tanev megkezdese elott. Nem hogy kiderul, hogy ez sincs, az sincs, mert a regi igazgatot mar nem erdekelte, mert az uj tanevben nem o vezeti mar azt az egyseget.

    • User
      Dátum: 2021. szeptember 1., 19:10
      ÉRTÉKELÉS: 3

      ” megbizás” & ” felkérés”
      Az utóbbi időben sok bunkó igazgatót neveztek ki a tanügytől! Olyanok vezetnek neves iskolákat akiket sokan a napszámosokkal sem csapnának el! Mikor lesz ennek vége?! Az ilyenek viszik révbe az iskolákat, ezért nincs eredmény képességin és érettségin, mert a szaktanárt felemésztik a belháborúk!!!!

      • User
        Dátum: 2021. szeptember 2., 9:28
        ÉRTÉKELÉS: 2

        Egy pszihiáter jóváhagyásával kellene csak kinevezni igazgatónak valakit! Van olyan is akinek a 2 füle között nagy az űr! 1ik ilyen önjelölt igazgatónak már csak a több órás gyűlések és fenyegetőzések jelentik az orgazmust! 1 tanév alatt több tanár is elköszön az iskolától, olyan is aki már év közben és ez nem üt szeget a tanfelügyelőség fejében?! Bravooo

  • User
    Dátum: 2021. augusztus 31., 9:06
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Ha tényleg nincs köze a baroti polgarmesternek ahhoz, hogy a felesege lett az igazgató, akkor miért tudta a város már hetekkel azelőtt az igazgató kilétét. És azt nyilatkozta a feleség, hogy már rég eldöntötte, a férj polgármestersége előtt még, hogy vezető akar lenni, Akkor döntsön másképp könyörgöm, hogy ne legyen támadható. Csak ugye hát a cím az a fontos. Ilyen Baróton nem volt. Ne csodálkozzanak, hogy Barót gyomra felfordult most Benedekéktől.

  • User
    Dátum: 2021. augusztus 31., 21:31
    ÉRTÉKELÉS: -6

    A cikkben elég világosan írja, hogy a tanfelügyelőség vezetősége döntött a baróti igazgató ügyében. Akkor mi ez a nagy hűhó? Ki kellett volna döntsön, Sári néni a cigányblokkból??

  • User
    Dátum: 2021. szeptember 1., 22:41
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Új igazgató, új házi rend! Legtöbbjük viszi magával a családját is! Jó cikk lenne, ha pár perc alatt utánanéznének a dolgoknak!

  • User
    Dátum: 2021. szeptember 1., 22:19
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Magyar szakos az igazgató Baróton. Ha a Facebookra kirak valamit helytelenül, az nagyon gáz. Kedves igazgatónő! Jólesett- ebben az esetben nem írjuk külön. Nézze meg az utolsó posztját. JAVÍTANDÓ!

  • User
    Dátum: 2021. szeptember 2., 18:07
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Nem tudom mi ez a nyavalygás, mindig minden kaptafára került lyukas cipő, csak esetleg utána kellett járni. Soha nem várták meg a hám ürülését vagy a kötelek szakadását, ott volt Farkas Pityu, aki eskü alatt felállította a „legérdemesebb”-et. Az se baj, ha tévedésből másra uszította a káderest, vagy a Csabi farkast. Így éppen esetleg érdemtelenek kaptak jutalmat, s jogot az előlépéshez, vagy jutalmuk nélkül maradtak az érdemesek, s akkor Pityuka nem értette, hogy egyesek mitől nem köszönnek. Viszont bárki, ha akarta igazgató is lehetett. Talán ezért nem érdekel, ma már senkit ez a címzetesség.

  • User
    Dátum: 2021. szeptember 3., 18:44
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Kössék fel a gatyajukat a tanárok, nyilatkozza ma a polgi. Hogy legyen minőségi oktatás Baróton. Az igazgató meg legyen keménykezű, ellenőrizze a tanárokat. Csak kérdem: nem fentről kéne kezdeni? Az igazgató milyen káder volt? Benedek gyengécske volt, Vida kritikán aluli. Ők fogják a minőséget ellenőrizni? Ne vicceljunk! Ha minőséget akar és versenyvizsgát, kezdjük a feleséggel. Versenyvizsga és képesség nélkül polcon. 😃 Micsoda minőség ez, polgármester? Jól kezdődik…