Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nyitni kell a világ felé

Nyitni kell a világ felé Kovászna megye

„Úgy érzem, elfáradt egy kicsit a közösségünk” – mondta Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester Baróton, utalva a napokban Illyefalván lezajlott, az autópálya nyomvonala ellen tiltakozó falugyűlésen történtekre.

Hirdetés
Hirdetés

Az elöljáró úgy vélte, a székelységnek nem tesz jót az, ha nemet mond a modernizációra, mert a mai globalizált világban a bezártság már senkinek nincsen hasznára, és hozzátette, amennyiben az itt élők nem tudnak szemléletet változtatni, akkor fennáll annak a veszélye, hogy a székelység elveszít még egy nemzedéket – mert a fiatalok oda mennek, ahol autópályák vannak, vagyis a fejlett Nyugatra. És ha ez megtörténik, akkor a székelység népességfogyása megállíthatatlanná válik, a veszélyes folyamatot többé már nem lehet majd megfordítani.

Antal szerint igaz ugyan, hogy kár minden négyzetméter székely termőföldért is, „de szomorúan be kell látnunk, hogy a termőföld, a mezőgazdaság nem tudta itthon tartani fiataljainkat. Ha nincsenek autópályák, nincsenek beruházások sem, ezek következményeként pedig munkahelyek sem létesülhetnek, emiatt elmennek a fiatalok” – hangoztatta. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. február 25., 8:45
    ÉRTÉKELÉS: 7

    itt nem kell elterni az autoalyatol, a munkahelyekig. az biztos, hogy Romaniaba infrastruktura egyenlo a nullaval, nincsenek vasut vonalak, nincsenek autopalyak, vagyis vannak de azok is nagyon keves, vagy nagyon siralmas allapotban. nem jonnek nyugati befektetok, nincsenek gyarak, nincsenek munkahelyek. ha lesz is autopalya, egyre tobb az orszagban akkor sem fognak maradni a fiatalok itthon, mert aki valamire akar haladni, az nyugaton probalkozik, az itthoni fizetesek sosem fogjak elerni a nyugatit. hiaba az infrastruktura, a befektetesek, ujitasok, aki menni akar az ugyis menni fog.

  • User
    Dátum: 2022. február 25., 12:58
    ÉRTÉKELÉS: 23

    Félrevezető a probléma felvetése és tisztességtelen! Az emberek nem az autópálya ellen vannak, hanem az átveréssorozat ellen! Az előljárójuk önkényesen elfogadta, titoktartás jogcímen, hogy nem kell közmeghallgatás a nyomvonál átrajzolására. Az autópálya át fog menni a házukon, kertjükön, földjükön, a személyes életterükön és ők tapsoljanak??? Ez nem nevezhető szemléletváltásnak hanem gazemberségnek! Ha szemernyi becsület lenne benne azonnal lemondana és ehhez társulhatna a prefektus úr az arroganciájával együtt! Nagyon remélem, hogy nem a kedves „képviselőink”kérték a nyomvonal „közelebb hozását”, a majdani repülőtérrel való kapcsolat okán.

  • User
    Dátum: 2022. február 26., 9:19
    ÉRTÉKELÉS: 7

    A diktatórikus, ellentmondást nem tűrő város és megyevezetésbe fáradtak bele az emberek, a közösségünk. Valójában soha nem lettünk meghallgatva. Lásd Sepsiszentgyörgy főterének, központjának és forgalmának átalakítása, az igazságtalan és haszontalan parkolási rendszer, amely által egy autó két helyet foglal ebben a városban, lásd a dollárpiac ügyét és a Tega rémuralmát, stb.

  • User
    Dátum: 2022. február 26., 9:43
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Tiszta bolond hát még mindig nem fogják fel ,hogy milyen forgalmas útvonalat akarnak a településekre raeroltetni és milyen áron a fiataljaink nem azért mennek el mert nincs autópálya hanem mert szar ez az egész roman élet és az olyan vezetőket akik megszabjak hogy egy vállalkozó menyi fizetést adhat a munkasanak stb ….

  • User
    Dátum: 2022. február 26., 13:41
    ÉRTÉKELÉS: 18

    „Árpibácsi” mondja meg őszintén mire maradjunk ithon Székelyföldön?! Szeretnénk fejlődni mi is, de ezt már nagyon rég eljátszották, tönkre tették a helyi gyárakat, vállalatokat akik több száz/ezer munkahelyek biztosítottak itten. Jelenleg azok vannak toppon akik megtudták alapozni régebbről magukat, na meg a sok külföldi vállalat ami viszi ki a profitot! És nem beszélve azokról akik „jóban vannak a parttagokkal, rokonok, haverok, ismerősök”.
    Önök sem gurigaznak 1300-1500 lejert egy hónapba!! Ha akarják nagyon szívesen cserelénénk fizetést magukkal, abból mi meg kell éljünk, kell fizessük az adókat stb, stb. Most mikor egy villany számla 250-500 lej, a gáz is súrolja az ezrest, plusz még ott a kaja?! Ebből, maguk szerint hogy lehet megelni akár fiatal, akár idősebbként, egyről a kettőre jutni lehet?
    Mezőgazdaság, maguk tudnak-e azzal számolni mikor egyik évbe ennyi s utánna annyi a termés ára? Csabika is tudja mondani így kell, meg úgy kell össze fogni, de mi mindig el voltunk nyomva a külföldi portéka miatt, nem a miénket részesítették előnybe.
    Itt sajnos az embereket húzzák, nyúzzak adókkal nem, hogy egy olyan rendszert építettek volna fel ami működne is akár ma, holnap, s holnap után, meg egy év múlva, akár 50 év múlva is! Ithon nagy a bizonytalanság ezt hiába is tagadják, maguknak lehet megfelelő de egy fiatalnak nem!!
    A másik ha autópálya meg épülne, fejlődésre mi lenne a biztosíték? Semmi! Elkerülnének még jobban az autópályán nagy ivbe minket szokás szerint….

  • User
    Dátum: 2022. február 27., 17:10
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Nem faradtak bele semmi vezetesbe, miutan mar harmadik mandatumat porlassza a polgarmester es le merek fogadni, hogy a negyediket es meg ki tudja hanyadikot is bevallalja a nep oromere es felviragoztatasara..

  • User
    Dátum: 2022. február 27., 22:28
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Kedves hirmondó Illyefalván senki nem mondta hogy nem szeretne nyitní,csak azt nem értik ha lehet nyitaní a mezőn a főldeken akkor miért nyítanak falukom átt?

  • User
    Dátum: 2022. február 28., 11:44
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Igaz is, Ilyefalván a vademberként viselkedő csőcselék kevés számban van ahhoz képest, hogy hogyan viselkedik az, aki elmegy egy Sepsi OSK focimérkőzésre a stadionban. Ott már sokszor úgy lerészegednek, hogy mire kezdődne a meccs és szurkolni kellene, már sírva ordítoznak, nyivognak, mint egy veszett kiskutya!

  • User
    Dátum: 2022. február 28., 12:44
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Fiatalként hozzájön ehhez, hogy elégedj meg a minimálbéren, mert kezdő vagy, szerezz jogsit, végy autót és tartsd is fent, mert az üzemanyag mellett akár havonta is szerelőnél vagy ha nem vesznek újat a feneked alá a szüleid.
    Ha netalán maradt valami pénzed és energiád, talán van esélyed, hogy udvarolni is elmehess, de csak 1-2 hetente találkozhattok, mert vendéglőbe gyakrabban nincs miből vigyed, otthonra anyádékhoz meg nem viheted. Jó opció lehetne a távkapcsolat, de az utazásra és saját energiád még ennél is többe kerül.
    Akkor inkább külföldre mész, pár hónap alatt keresel egy jó kocsi árát és pénzed is marad, hogy egy jó lánynak udvarolhass és szóba álljon veled. A szerencsésebb az, hogy kiviszed külföldre őt is magaddal.

  • User
    Dátum: 2022. február 28., 12:03
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Valoban az ertelmi fogyatekosok oda jarnak mind tombolni az osk meccsekre. Viselkedni amig beengedik addig tudnak max a kopkodes, hanyas, maguk utan hagyott szemet is undoroto a magukon kivuli ordibalasuk mellett. Rendes ember ha egyszer elmegy ide es ezt meglassa tobbet nem megy ilyen helyre. Sot mar hallomas alapjan egyszer se megy el oda, messzirol keruli el

  • User
    Dátum: 2022. március 1., 20:30
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Írástudatlanságukat neveletlen veszett vadember viselkedéssel próbálják az osk-ok kompenzálni.
    Mit lehet várni az olyantól, aki szereti azt a minősíthetetlen viselkedést és így viselkedik? Egy rendes ember messziről kerüli a csőcselék bandát.