Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Növöget a kürtőskalács fesztivál

Növöget a kürtőskalács fesztivál Kovászna megye

Szép őszi idő koronázta meg a 2. Kürtőskalács – Édes ízek fesztiválját: így nemcsak a kürtőssütő házikók és utánfutók, hanem az emberek is kigurultak a térre, honorálva a szervezők munkáját, de még inkább örvendezve az illatoknak, ízeknek és egymásnak. Lehetett ragaszkodni a hagyományhoz, majszolni a pirult cukormázas kalácsokat, lehetett kísérletezni is az újjal: málnával szórt vagy gyümölccsel, fagyival töltött extra kürtőssel „bűnözni”. És volt sok „hűha” a mega- és gigakalácsok apropóján, a kreatív kürtősök versenyén, no és a Piramis-koncert sem volt utolsó, bár az tette fel a pontot a rendezvénysorozatra.

17 csapat nevezett be az idei versenyre, hárommal több, mint tavaly: Háromszéken kívül főleg Hargita és Maros megyéből, de Budapestről is, bár onnan is székely csapat. Többen visszatérők voltak a Kovásznai Megyei Tanács által szervezett fesztiválon, mások először jöttek, és örültek a jó hangulatnak, a kihívásoknak és az új tapasztalatoknak. A legjobb székelyföldi hagyományos, szénen sütött, cukormázas kürtősök szombati versenyére nagy izgalommal készült mindenki, bár némileg kérdéses volt, mivel is kell akkor kirukkolni: a mindenféle hatósági előírások szerint ugyanis az utcai árusításkor nem szabad a kalácshoz friss tojást, tejet, vajat, tejfölt használni, vagy csak olyan megszorításokkal, amelyek szinte ellehetetlenítik a munkát – fogalmazott egyik kürtőssütő mester.
Simon Aranka és Falvai János Szerelmes székely falatkái a Kreatív kürtős kategória győzteseiAz előbbi hozzávalók helyett csak tojásport, tejport szabad beledolgozni a kalácsba. Így a forgalmazott kürtős eleve nem lehet olyan, mint a házi, de ettől még lehet kívül fényes, ropogós, belül puha, foszlós, kellemesen édes, mesterséges aromáktól mentes a zsűri elvárása szerint.
Farkas Ferenc, a Diószegi Cukrászat mestercukrásza adta meg a zsűri hangját, de hasonlóan igényesen értékelték a nyers tészta állagát, az elkészítés körülményeit, higiéniáját, a tálalást és végül az ízt a többi zsűritag is: Mezey Sarolta újságíró, Szőcs Ilona, a Malomkert panzió tulajdonosa, Jánossy Alíz gasztro-újság­író, Bocskor István, a Bocskor Pékség tulajdonosa és Szász Elemér gasztroblogger. Az eredményhirdetéskor kiderült: az aranyfokozatú kürtős minősítés birtoklásáért még dolgozni kell, de „erős ezüstöket” osztogatott a zsűri, az azt elérő nyolc cég közül pedig a legjobbnak a farkaslakai Kovács Kalács kürtőse bizonyult, ő kapta meg a fődíjat, a 720 kg lisztet és a budapesti kürtősfesztiválon való részvétel jogát. Könnyeiket törölgették a csapat nőtagjai, remegő kezekkel sirítették tovább a kalácsot, de a férfiak is legalább annyira magukénak érezték e győzelmet. Kovács István tulajdonos elsősorban ennek a csapatszellemnek, másodsorban a részletekre való folyamatos odafigyelésnek tulajdonítja sikerét, melyet – majd a másik munkacsoporttal kiegészülve – elmondása szerint a közeljövőben nagy bulival ünnepelnek meg. Övék (a Diószegi pékséggel együtt) a nem hivatalos rekordként elkönyvelt 13,05 méteres rekordhosszú kürtős megsütésének érdeme is: 13 kiló lisztből, 13 ember által tekerve-kenegetve, 13 percet sült –, de nem kellett 13 perc, hogy elfogyjon a szerencsésebb nézők között.

A kalásztól a kalácsig
Amikor szó bennszakad, hang fennakad: kóstol a zsűriA Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársai a Bodvaj Egyesülettel szövetkezve több szériában egy-egy óra alatt tanították meg a gyerkőcök tucatjait kürtőskalácsot sütni, azok pedig a kürtőssütő kismester oklevéllel és a saját kaláccsal távozhattak a sátorból, ahol „A kalásztól a kalácsig” folyamatban követhették végig, hogyan készül a fesztivál főszereplője. Sok brassói román gyermek is bekapcsolódott: nekik is nagy élmény volt, a szervezőknek pedig elégtétel.
Másnap az Ispiláng Egyesület A forrástól a kancsóig címmel szervezett gyermekfoglalkozásokat annak apropóján, hogy a borvizes palacsinták is megmérettettek. De a Bóbita együttesnek is sokakat sikerült bevonni vicces, interaktív produkciójukba.

Szabad a vásár, szabad a fantázia!
Bár nagy nyüzsgés volt a téren szombaton is, az édességet árulók forgalmat illető elvárásaihoz inkább vasárnap igazodott a nyalakodni óhajtó vásárlóközönség. A mesterek arra tippeltek, az iskolakezdés rányomta a pecsétjét az emberek zsebére. Érzékeny műszer a háromszéki zseb…
Ettől még kirúghattak a hámból a különlegességre vágyók is, például a nutellával megkent, banánnal-sárgadinnyével-barackkal és fagyival töltött kürtőst árulóknál mindig nagy sor volt. – De azt ne nevezzük kürtősnek, az nem hagyományos – tette szóvá egy konzervatívabb árus. A liofilizált málnamorzsalékkal megszórt kürtős is ízlett annak, aki kicsit mélyebben a zsebébe nyúlt. Végül e versenykategória győztese a szentivánlaborfalvi Simon Aranka és Falvai János által készített Szerelmes székely falatok: lime-os, erdei gyümölcsös ricottával, illetve pármai sonkával, bazsalikomos bivalymozzarellával. Így a díjat felajánló ATP Plast Kft. jóvoltából 500 kg cukorral gazdagabban tértek haza, mint ahogy jöttek, és díszvendégekként képviselhetik Háromszéket az egri szépasszonyvölgyi szüreti fesztiválon. Bár nem nyert, igazi különlegesség, az enyhülés szigete lehetne a bűntudattól mardosott édesszájúaknak a diétás kürtős, ami tönkölylisztből készült mandulatejjel, tonkabab ízesítéssel és xilitbe forgatva, ezt sapientiás, leendő élelmiszermérnök-lányok dolgozták ki. Volt még málnás-csokis kürtős, nyúlpástétomos, de édes, sajtos-gombás és sós, aztán vaníliakrémes, gumimacis, valamint kürtős zserbó.

Mega-kürtős a sztár!
Nagynak kellett lennie, hogy a három székely megye közötti összefogást ékesen példázhassa, ezért is készült Maros és Hargita megyei, valamint háromszéki lisztből. Meg azért is, hogy messzire látsszon: vitte is a hírét az anyaországi testvérmegye küldötte, Szabó Róbert. A Heves megyei önkormányzat elnöke azt ígérte, jövőre betársulnak a liszttel, a szoros kapcsolatot példázandó. A kivitelező Oltisz cég, illetve tulajdonosa, Dézsi Márta volt az, aki 1996-ban Szentgyörgyön a nyilvánosság elé vitte a kürtőssütést, 22 éves tapasztalatával szolgált rá, hogy e nagy kihívást ő teljesíthesse. És lőn! De a 2,30 méteres, 50 kiló lisztből sütött, félméteres átmérőjű kalácsnak is pillanatok alatt nyoma veszett a bámészkodók körében.

Borvizes palacsinta
Már a nevek lehengerlőek: Biri borulása, Bedő bendő, Csíksomlyói nannyó unokacsalogatója. A nevek rejtik az elvárások szerint nem palackozott, háromszéki forrásvizeket, amelyeket kötelező módon fel kellett használni a palacsintához. Bedő Magdolna tanci harmadikos tanítványaival produkálta a legtöbb maximális pontszámot kapó Mikóújfalusi szilvácskás palacsintát, a zsűri annak diós-csokis-szilvalekváros töltelékét értékelte a legjobban. Az ugyanazzal a mikóújfalusi borvízzel készült Bedő bendője elnevezés mentás csokival megkenegetett finomságot rejtegetett.
A szakmai zsűri a hétvége leg­kreatívabb, legszebb cég standját is díjazta. Az Orka Édességbolt ajándékcsomagjával járó elismerésben a farkaslakai Marcsi kürtős cég részesült a saját készítésű, különleges, faragott fa díszítésű kisházért.

Jövőre is lesz!
De másképp! Kinövi a gyermekcipőt a rendezvény, a résztvevő mesterek, akik egyre többen vannak, egyre felkészültebbek, tapasztaltabbak, igyekeznek önmagukat felülmúlni. Örülnek a szervezők által bejelentett változásoknak, pontosabban annak, hogy jövőre vásári kürtős, illetve hagyományos kürtős kategóriában lesznek a megmérettetések.
A látogatók pedig örülnek a jó hangulatú hétvégének, jövőre hasonló jót remélnek, s aki megkeseredett, mert nem lehetett ott, jövőben édesítse meg az életét egy aranyfokozatú kürtőssel.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. szeptember 11., 20:33
    ÉRTÉKELÉS: -2

    A Szentivánlaborfalvi kűrtősök a legjobbak..ahh, gasztronómiai elélvezésem volt olvasva ezt a cikket, milyen kár részemről hogy kihagytam…10 kilót hiztam volna 1 óra alatt…