Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nőtt a város költségvetése

Április 16-án megtartott rendkívüli tanácsülésen a sepsiszentgyörgyi városatyák egyhangúan döntöttek az idei Pro Urbe díjas személyek kilétéről.

Mint ismeretes, a korábbi évek gyakorlatától eltérve a város idén úgy döntött, hogy a díjat nemzetiségi alapon megosztva, két személynek ítéli oda: egy magyar és egy román nemzetiségű polgárnak. A magyar közösség részéről az elismerésre Farkas Árpád közírót, költőt jelölték, míg a román közösség Cucu Ioan ortodox pap személyét méltatta a kitüntetésre.

Emellett Sztakics Éva alpolgármester asszony felterjesztésére a bevételek alapján a város költségvetését 4.425.000 lejjel növelték. Ebből 4 millió az Országos Helyi Fejlesztési Programból érkezik 4 különböző projektre (3 utcajavítást, 1 pedig a Mikes Kelemen Gimnázium tatarozását fedezi), a maradék 425 ezer lej pedig a város saját bevétele, így tőkeemelésre is futja a Sepsi Rekreatív cégnél. A Tamási Áron Színház 400 ezer lejes bevételre számít, ehhez jön még hozzá az Égtájak Kulturális és Közművelődési Egyesület részéről egy 22 ezer lejes támogatás.

Tóth-Birtan Csaba ismertetője nyomán döntés született a városi közvilágítás koncesszióba adása felől, így hamarosan sor kerülhet a versenytárgyalásra. A jóváhagyott stratégia értelmében a közszolgáltatás fejlesztése továbbra is városi hatáskörben marad – erre uniós források állnak majd a rendelkezésre. Rábólintottak még a Sepsiszentgyörgyi Iskolás Sportklub finanszírozására is, 80 ezer lej értékben, és az új bértörvény hatásait ellensúlyozandó módosították a házibeteg-gondozás szabályzatán: hogy ne szűküljön a jogosultak köre, ezentúl a minimálbér nettója helyett a bruttó értékkel számolnak.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások