Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nőtt a turisták száma

Nőtt a turisták száma Kovászna megye

Az erővidéki utak felújítása, turizmus, a civil szervezetek támogatása, orvosi szűrőprogramról, a községek fejlesztéséről – többek között ezekről beszélt Tamás Sándor a tegnapi megyeinfóban. A megyei tanács elnöke, a hónap legfontosabb eseményeinek összefoglalóját rendhagyó módon a havi tanácsülés előtt tartotta.

Az erdővidéki utak modernizációs terveihez, illetve a civil szervezeteknek juttatott támogatáshoz mai ülésén kell határozatot elfogadnia a tanácsnak – ha ez megtörtént, visszatérünk.
A turizmusról szólva a megyei tanács elnöke kifejtette: 2017 első három hónapjában, országos szinten, Kolozs megye után Háromszéken nőtt a legnagyobb mértékben a turisták száma (33%, illetve 27,7%).

Újságírói kérdésre válaszolva Tamás Sándor elmondta: nem sikerült tartaniuk az áprilisi határidőt a főtéri turisztikai iroda átadásával, mert műemlék épületről lévén szó, „bonyolult” az egykori szépművészeti galéria átalakítása.

Sínen vannak viszont a lovas programok, amelyekből három is lesz a következő időszakban: június végén huszártoborzó, Oltszemen az országos kettősfogathajtással avatják fel az európai standardoknak megfelelő pályát, és július közepén tartják a Székely Vágta hetedik kiadását.
A megyeinfó többi témájára visszatérünk.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük