Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nőnek a taxis viteldíjak

Nőnek a taxis viteldíjak Kovászna megye

A taxisok kérésére jóváhagyta a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a viteldíjak drágítását, amelyet a jelentősen megnövekedett üzemanyagárak, anyagköltségek, biztosítás- és szervizdíjak tettek szükségessé. Utoljára 2017-ben határozott a helyi tanács e témában.

Hirdetés
Hirdetés

A Független Taxisok Sugás Szövetsége a Capitaly Taxi Kft. árszámításaira alapozva, az illető céggel egyetértésben nyújtott be kérést a helyi tanácshoz, és erre válaszképpen meg is született a döntés az alkalmazható tarifák maximumáról, amelynél kevesebbet lehet kérni, de többet nem. Így a nappali személyszállítás díja 3,70 lej/kilométer, az éjszakaié pedig 5,55 lej (utóbbi nem lehet több mint 50%-kal nagyobb a nappalinál).

Győr Árpád, a Sugás Szövetség képviselője lapunknak elmondta, biztos, hogy nem viszik így fel az árakat, ez a döntés nem azt jelenti, hogy december közepétől ennyit kell fizetniük az utasoknak, hiszen tudják, milyenek a helyi fizetések, maguk alatt sem akarják elvágni a fát. Mint magyarázta, a négy évvel ezelőtti viteldíjak maximumát – a nappali 2,80 lejes árat – csak az idei év vége felé érték el, lehet, hogy a most jóváhagyott árakat soha nem alkalmazzák, hacsak valami jelentősebb befolyásoló tényező nem kényszeríti őket erre. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. december 2., 14:34
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Az semmi. Elsejetol a gaz ara kb. 700% -al fog novekedni. Nem 70, hanem 700. En egy atlagos hazban lakom, eddig a legtobb amit fizettem az 600 lej volt. Na most ez 4200 lej lesz. Kompenzalast sem kapok, mert meglepem az 1000 kobmetert. Hogy ki fizeti ki? Nem tudom.

    • User
      Dátum: 2021. december 2., 19:07
      ÉRTÉKELÉS: 3

      Hát úgy néz ki ,hogy olcsóbb lesz még így is taxizni meleg taxiban,mint fűteni otthon hideg szobát.🚖.Vagy melegebb éghajlatra menni ,vagy beköltozni egy panzióba napi 150 lejt fizetni szállás (70lej)reggeli ,ebéd vacsora kijön napi 80 lejből…Csak a fuűtése kerül 4200 lejbe ,de hol van még a többi?Víz,áram,mondjuk internet.
      Az ötletet levédem!

    • User
      Dátum: 2021. december 2., 20:01
      ÉRTÉKELÉS: 0

      A villanyáram is emelkedik .Most kaptam az értesitést az electrica furnizare-tól.Januúr 1-től 1.47984 lej fog lenn 1 Kwhi.Idáig 0,698392283 lejt fizettem 1 Kwh-t.

    • User
      Dátum: 2021. december 3., 6:20
      ÉRTÉKELÉS: 2

      Tobb gyereket kell szulni, azok majd kimelegitik a sajat test homersekletukkel a szobakat. Minden szobaba 4-5 gyerek es mar nem is kell futeni, mert ez az irany. Az energiarák az egekben jarnak, a szenyezodes egyre nagyobb, a szemet egyre tobb, egyes szamitasok szerint, mar 7.5-7.9 milliard ember teng a foldon, de meg most sincs eleg „szavazo, fogyaszto” polgar, tehat meg kell novelni a lakossag szamat.