Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Női összefogás Barót térségéért

Női összefogás Barót térségéért Kovászna megye

Az RMDSZ Barót városi Nőszervezete értékteremtő munkájával kapocs kíván lenni a helyi közösség tagjai, intézmények és különböző szervezetek között – határozták el magukat a nők a múlt csütörtökön, szűk körben megtartott tisztújító ülésen.

Hirdetés
Hirdetés

„Nekünk, embereknek és különösen a nőknek alapszükségletünk a közösséghez való tartozás. Örülök, hogy az erdővidéki nők együtt gondolkodva és dolgozva a közösség mozgatórugói kívánnak lenni. Ez a nőszervezet hivatása” – hangsúlyozta a találkozón Ájgel Ágnes, az RMDSZ Háromszéki Nőszervezetének elnöke.

Az egybegyűltek Buda Rózália közgazdászt, könyvelőt bízták meg a szervezet vezetésével, alelnöknek Gál Ica Enikőt (Bodos), Máté Dalmát (Bibarcfalva), Andorkó Enikőt (Felsőrákos), Szász Rékát (Köpec), és Tüzes Évát (Miklósvár) választották.

„Azt szeretnénk, hogy a nőszervezet a kapocs szerepét töltse be a már meglévő szervezetek, egyesületek, alapítványok, a város területén működő intézmények és nem utolsó sorban az itt élő nők, családok között” – részletezte Buda Rózália.

A tisztújító gyűlésen az RMDSZ helyi képviselői támogatásukról biztosították a nőszervezetet. Gál Károly RMDSZ-es parlamenti képviselő szerint újra kell szőni azt a társadalmi szövetet, amely közösséggé teszi az erdővidékieket, és ebben nagy szerepe van a családokat összetartó és értük dolgozó nőknek. Dr. Ágoston István családorvos szerint a nők évtizedekkel ezelőtt is egyensúlyban tartották a családokat, és a munka súlya rájuk nehezedett, mára azonban nagy szükség van a nők közösségi szerepvállalására, mert a nélkülük végzett munka csak félgőzzel, féloldalasan működik.

Benedek Huszár János, Barót polgármestere is gratulált a nőszervezet újraalakításához.
A Nőszervezet tagjai a közelgő ünnepek alkalmával mézespogácsákat készítenek, melyekkel a baróti és a hozzá tartozó falvak idős és beteg lakóit ajándékozzák meg. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások