Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

No Covid, no maszk!

Az egészségvédelem jelszava alatt szervezik Sepsiszentgyörgyön a maszkellenes tüntetést szombat délutánra, bár a lelkesebb csoporttagok inkább este, a kijárási tilalom megszegésével tüntetnének a főtéren.

Mintegy hétszázan csatlakoztak a hét elején létrehozott, No Covid, no maszk nevű Facebookon-csoporthoz, azzal a céllal, hogy hétvégén utcára vonulnak tüntetni a különböző korlátozások, elsősorban a maszkviselés ellen.

Hirdetés
Hirdetés

Kovács Orsolya, az egyik kezdeményező elmondta: nagyon sokan csatlakoztak, mindenkinek elege van a megszorításokból, és ezért szervezik meg a tüntetést, amely szerinte nem törvénytelen, a maszkviselés kötelezettsége viszont az. A szervező szerint – és ezt a nézetet többen is osztják a csoportban – a Covid nem létezik, minden átverés, és a maszkviselés egyáltalán nem tesz jót. Azt szeretnék, ha legalább kétszázan összegyűlnének a főtéren, mint mondták, maszkot fognak viselni, de a létszámkorlátozást nem veszik figyelembe. A tüntetés időpontját még nem szögezték le, szombat délután 4-re tervezték, de többen inkább 20 órakor vonulnának ki, megszegve a kijárási tilalmat, ezzel is tiltakozva a korlátozások ellen.

A közösségi médiában egyébként több száz, sokszor sértő és durva hozzászólás érkezik az elöljárók bejegyzéseihez, amelyekben felháborodásukat, elégedetlenségüket fejezik ki az emberek a rendelkezések miatt. Ezekre írta válaszul Antal Árpád polgármester, hogy a járvánnyal kapcsolatos korlátozó intézkedéseket nem ő hozza meg, és nem az általa vezetett önkormányzat, hanem a központi kormány illetékes hivatalai és a megyei készenléti bizottság.

Az elmúlt napokban országos szinten zajlottak tüntetések, a rendőrség és csendőrség több tízezer lejre büntette a szervezőket, résztvevőket. Amennyiben itt is sor kerül a megmozdulásra, hasonló büntetésre számíthatnak.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. április 1., 16:40
    ÉRTÉKELÉS: -3

    Elegunk van a korlatozasokbol, mszkoltatasbol, vissza koveteljuk a regi eletunkot a szabadsagot, hadd dontse el mindenki hogy akarja megvedeni az egeszseget, ha akar maszkot hordjon kin benn, az agyban, oltakozzanak az emberek kedvukre, es ne eroszakoljak a rank az oltasokat fenyegettesssel, jogunk van a szabadsaghoz! Az nagyon teved ki valamijen politikai partra keni a tuntetesek szervezet, egy partal se szimpatizalok, de egyetertek, veget kell vetni a terornak, mit lemuvelnek a kormanyok!

  • User
    Dátum: 2021. április 1., 18:00
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Megbízható forrásból tudom, hogy a aranyosok pénzt adnak azon székely (?) -nek, aki beáll pártjukba. Megjelent a bunkó székely-alfaj…