Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nő a Gyere haza lakónegyed

A Gyere haza program keretében újabb két fiatalnak ítélt a sepsiszentgyörgyi önkormányzat ingyenes használatra és lakóház-építésre telket a Borvíz utca végén kialakuló új negyedben. A tanácstestület múlt heti rendes ülésén több más ingatlanügyben is határozatot hozott.

Hirdetés
Hirdetés

A Borvíz utca végének mellékén két kisebb, 300, illetve 168 négyzetméteres telket nyílt versenytárgyaláson 25 évre koncesszionál a város, miután a tanácsosok rábólintottak a minimum 7,48 és 4,19 eurós havi bérre. A Gyere haza program korábbi kedvezményezettjei már több ízben fordultak a városhoz annak érdekében, hogy bérléssel vagy megvásárlással további területtel növeljék az építésre kapott, aránylag kicsi (2–3 áras) területet.

A szépmezői lakások bérlői kérésére a tanács meghosszabbította az önkormányzati tulajdonú laká­sok bérleti szerződését újabb egy évvel, ugyanígy járt el a Diakónia Alapítványnak átengedett Dália utcai védett (fogyatékkal élőknek szánt) lakással, melyet újabb öt évre ad bérbe, valamint a cigarettagyárban egy 447 nm-es helyiséget bérlő Hit gyülekezetével is, amelynek viszont megemelte a bérét havi 6500 lejre.
Másik határozattal a Kökényes utcában levő nagyobb telket hat kisebb parcellára osztotta fel a város, hogy könnyebben értékesíthesse koncesszionálással, illetve ellenkezőleg, telekösszevonással érte el, hogy a Mikes Kelemen Líceum tornatermét telekkönyveztetni tudja. Ennek eddig éppen az volt az akadálya, hogy az épület alatti parcella részlegesen az igazságügyi minisztériumhoz tartozott, amiről utóbbi végre lemondott a város javára. Így most egy telekkönyvön van minden építmény, ami a középiskolához tartozik, és lehetséges a pályázás a további beruházások érdekében. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük