Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nevetve részletezte tettét

Nevetve részletezte tettét Kovászna megye

Sokkoló részleteket sikerült megtudnunk a pár napja történt gyilkosságról: kiderült, hogy a 16 éves vádlott, miután szétverte a 21 éves, hetei fiú fejét egy kővel, ivott a véréből, mi több, áldozata nyakát is elmetszette, állkapocs-csontját nyelvestől, arcbőröstől levágta, hazavitte, és evett belőle. A borzasztó történetről érdeklődésünkre Adrian Baciu, az esettel foglalkozó ügyész számolt be.

Mint arról már pénteken beszámoltunk, Sepsiszentgyörgyön meggyilkoltak egy fiatalt az állomási híd mellett húzódó csövek beton tartóelemei alatt. Az illetékesek hamar azonosították a feltételezett elkövetőt. A megyei rendőrség sajtóközleménye szűkszavúan számolt be az ügyről, így tegnap az esettel foglalkozó ügyészt kérdeztük.

– Keveset beszélnek erről a médiában a hatóságok, ám nagyon sok drogos, tudatmódosító szereket fogyasztó személy van Háromszéken is. A gyilkossággal vádolt személy is elmondta, hogy 7 éves kora óta napi rendszerességgel drogozik ragasztóval (Prenadez gőzét szívja be zacskóból). A 16 éves – öncsonkító, magát több helyen megvágó – fiú zágoni nagymamája gondozása alatt áll, ám Sepsiszentgyörgyön lakik apjával és testvérével, de a hajléktalanok között lógott folyton – részletezte Baciu.

A gyilkosság előtt a két fiatal egy közeli szupermarketben 5 liter vodkát és 10 liter sört vásárolt, ezt az utcán kezdték el fogyasztani, ám a csendőrség megbírságolta őket, ezért behúzódtak a betonelemek alá.

– Ivás közben ragasztógőzt is szívtak, illetve a vallomás szerint elkezdtek vitatkozni. A 16 éves fiú ráült áldozatára, és egy kővel szétverte ennek fejét. Ezután egy üvegdarabbal elvágta az áldozat torkát, és nyelvestől, arcával együtt kivágta az állkapocs-csontját. Ezt ő maga mesélte el rengeteg részletet adva, és nevetve. Kérdéseinkre elmondta, hogy nem bánja tettét, mi több, arról is beszámolt, hogy a markából 5–6 tenyérnyi vért is megivott áldozatából – tájékoztatott az ügyész.

A szörnyűségek itt nem értek véget, a halott állkapcsát arcbőrrel, nyelvvel együtt hazavitte, és megmutatta a testvérének, majd ezután elkezdett enni belőle.

– A testvére is megerősítette, hogy a 16 éves fiú valóban evett a testrészekből. Ezt az apjuknak is elmesélték, aki nevetett az egészen, lefeküdt, és másnap munkába ment. Elképzelheti, hogy milyen családi körülmények között élnek – panaszolta Baciu.

Tőle tudtuk meg azt is, hogy a fiatal másnap a helyszínen, az állomási hídról végignézte, ahogy a törvény emberei nyomoznak, ezután hazament.

– Dicséretes volt a közrendészet munkatársainak, a helyi rendőrségnek az operativitása, az áldozat arca felismerhetetlen volt, ám az egyenruhások hamar előrukkoltak egy gyanúsított-körrel. Munkájuk során megismerik az utcán csatangoló személyeket. A fiatal lakásán megtaláltuk a véres állkapocs-darabot. Mindent bevallott, mi több, azt hangoztatta, hogy ezek után is bármikor gyilkolna, a vallomása alatt folyton nevetett, az egyenruhásokat fenyegette, hogy elveszi a fegyverüket és lelövi őket – összegzett Baciu, aki elmondta, még pénteken, 30 napra letartóztatták, és hamarosan pszichiátriai vizsgálatnak is alávetik a fiút.

A cikk román nyelvű változata: itt.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
    • User
      Dátum: 2017. november 28., 12:32
      ÉRTÉKELÉS: 17

      Nagon raillik a leiras a Nagy Gorgy utcai csiganyhordara! Evek ota a kornyeken drogoznak, folyamatosan lesik a gyerekeket, penzt kovetelve toluk. Hetente latogatta oket a rendorseg es megis……Csak ido kerdese volt, hogy bekovetkezik a tragedia. Remelem ezuttal a rendorseg teszi a dolgat es teljesen kiiktassa a tarsadalombol a banda minden sejtjet. De mintha latnam, hogy beszamithatatlannak minositik majd egy pszihiatriai jelentes eredmenyekent es tovabb folyik majd az amokfutas a Nagy Gyorgy utca kornyeken!!!

  • User
    Dátum: 2017. november 28., 10:07
    ÉRTÉKELÉS: 15

    Nem is csoda,hogy megette a baratjat egy ilyen orszagban ahol ilyen draga a disznohus.Biztosan ehes volt szegeny.Hogy romania birkak orszaga azt tudtam… de,hogy kannibaloke is,ez premier.

  • User
    Dátum: 2017. november 28., 15:36
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Már legalább egy éve ölik egymást ott az utcában, hetente jön a mentő összeszedni valamelyiket a vértócsából, a rendőrök csak lassan közelednek amikor cirkusz van, remélve, hogy mire odaérnek, mar nem lesz akivel verekedni. Lehetett tudni, hogy ennek jó vége nem lesz, viszont mégsem védte ki a rendőrség ezt az előrelátható eseményt, amelyik valószinüleg nem is az utolsó amelyik abból a házból származik / fog származni.

  • User
    Dátum: 2017. november 28., 15:21
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Azért talán mégsem kellett volna ennyire részletesen leírni ezt a borzasztó tettet.Volt olyan érzésem mintha a Hírmondó kimondottan élvezettel írt erről.Nagyon szörnyű de nem kell csodálkozni mert az emberek rengeteg agresszív filmet, hírt néznek mindenféle sajnálat nélkül és azt gondolom ott az egész család épelméjét felül kellene vizsgálni mert sem a testvér sem az apa nem normális.

    • User
      Dátum: 2017. november 29., 2:59
      ÉRTÉKELÉS: 8

      Semmi köze ennek a filmekhez és videójátékokhoz, az ilyen putriba ugyanis nem jut el az internet… Mit gondolsz az első és második világháborúban, mitöbb, a középkorban nem így csonkolták egymást az emberek?? Pedig akkor nem voltak filmek… A szégénység, elkeseredtség és LEGINKÁBB AZ ÉHSÉG teszi ezt! Mondhatod erre, hogy vodkára és sörre volt pénz, de éppen ez lényeg, ezek az „emberek” nem tudják, hogyan kell élelmiszert vásárolni, fogalmuk sincs egy kg hús áráról, minden pénzt, amit összelopnak azonnal kábitószerre (alkoholra) és dohányra költik. Mit gondolsz mocsok ösztönire/állatra lebutulva/elszállva a ragasztótól és alkoholtól miért evett a dögből? ÉHSÉG! Semmitől sem bomlik meg úgy az elme, mint az éhségtől! Lefogadom, hogy évek óta, ha nem sose lakott még jól ez fiú (ezelött..). … Majd a börtönben etetik élete végéig… Ilyen nyitással úgyis nagy király lesz odabent, szóval nincs min izgulnia.

  • User
    Dátum: 2017. november 28., 18:04
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Halálbüntetést az ilyen szörnyetegnek! Ez állatnak sem titulálható! Tesójának és apjának életfogytig kőbánya esetleg szénbánya! A hírmondó meg kozmetizálva kellett volna leírja a cikket mivel sok kiskorú is beleolvas lapjukban, nó meg sok drogos is Kézdi környékéről akik éjsze nehogy ráliciteljenek erre a szörnyűségre!!!! Irhatnának 1 cikket a Carmen bár,Lesz vigasz,Gyula bácsi ,Duna parti stb bárok előtt duhajkodó italozó cigiző még talán dolgozó fiatalokról is!

  • User
    Dátum: 2017. november 28., 21:57
    ÉRTÉKELÉS: 14

    Egy gyilkossag mar megbocsassatok, de reszletekkel, vagy anelkul is elrettento, borzaszto. Visit mindenki, mikozben a Teddy gyerek csak leirta az ugyesz altal mondottakat. Erdekes, par hete meg arrol irt, hogy minden rozsaszin mifelenk, a rendorsegi statisztikak ezt mutatjak balbla, erre az ugyesz itt azt mondja, hogy soka drgos. NA, ez a horror. En akarom tudni mi tortenik korulottem!!!! igy talan megvedhetem gyermekeimet, elovigyazatosabb lehetek. POnt!

  • User
    Dátum: 2017. november 29., 0:14
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Szeretnék olvasni arról, hogy a tettes testvérét és az apját a megfelelő törvénycikkely szerint elítélik cinkosságért. Vagy hagyni fogják őket a társadalom normális tagjaival szemberöhögni továbbra is?

  • User
    Dátum: 2017. november 29., 0:23
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Miért kellene ezen bármit is cenzúrázni? Ebben a világban élünk! Emberek ébredjetek fel, ne szokjatok hozzá, hogy ilyen csak a Discovery ID-n van, és az is az Egyesült Államokból származik. Tetszik, nem tetszik ez van. A sajtó objektívan megírta. Ezt részben a kedves demokráciának lehet köszönni.

    Ám minek kelljen bezárni ha később amúgy is kiengedik? “Kutyából nem lesz szalonna.” Vagy miért zárnák be azért, hogy még egy egész életen át az adófizetők pénzéból éljen? A Fennvaló dolga, hogy ítélkezzen felette, a hatóságé az lenne, hogy odaküldje.

  • User
    Dátum: 2017. november 29., 12:34
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Attól, hogy ilyen szörnyű eset történt, a statisztikák lehetnek jók. Igen, ez rosszul hangzik, de ha gyilkosság, akkor végeredményben és statisztikailag mindegy, hogy közben megcsonkították az áldozatot vagy sem. És belegondolva, ez se lóg ki a sablon háromszéki gyilkosságokból: ital hatása alatt az italozók egymást ölik meg. Sokkal rosszabb lenne, ha „sima” rablógyilkosságról vagy utcán elkapott ember meggyilkolásáról lenne szó, még ha annak a körítése kevésbé horrorisztikus.

  • User
    Dátum: 2017. december 4., 13:13
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Moni Szabo! Finom egy lelek lehetsz te is, ha ebed kozben gyilkossagokrol olvasol! Mar a cimnel leallhattal volna, de te inkabb jot csamcsogtal rajta mi? Magadra vess!!!