Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Néptáncot a fiataloknak!

Néptáncot a fiataloknak! Kovászna megye

Véglegessé vált a Háromszék Táncegyüttes igazgatói tisztségére kiírt versenyvizsga eredménye, április 14-től Virág Endre néptáncos, néprajzos veszi át az intézmény vezetését. Az eredményről szerdán tájékoztatták a társulat tagjait.

„Olyan vezetőt kerestünk, akit elfogad a tánckar, és akinek elfogadják művészeti elképzeléseit. Ugyanakkor jó menedzsert kerestünk, hiszen a Háromszék Táncegyüttes Székelyföld kulturális erőterének egyik fontos alapintézménye, jól kell igazgatni adminisztratív szempontból is. Az elkövetkezőkben szeretnénk, hogy a Háromszék Táncegyüttes még inkább megmutatkozzon, ugyanakkor legalább ennyire fontos, hogy minél több gyerekhez, fiatalhoz jusson el a néptánc, mert annak elvitathatatlan szerepe van a nemzeti identitás megerősödésében” – fogalmazott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, ismertetve a versenyvizsga eredményét, a megyei önkormányzat elvárásait.

Hirdetés
Hirdetés

„Úgy hozta a sors, hogy visszajöttem a Háromszék Táncegyütteshez, mondhatni, hogy hazajöttem, hiszen az életem jó részét, szűk 25 évet itt töltöttem. Ismerem az együttest, a jó oldalát és hiányosságait egyaránt. Bízom benne, hogy jól fogunk együtt dolgozni. Sajnálom, hogy Deák Gyula már nem lehet közöttünk, ígérem, hogy műsorpolitikában az általa képviselt irányt folytatjuk, hozzátéve azt a tudást és tapasztalatot, amit az elmúlt évtizedekben szereztem. Mindenképpen csapatban gondolkodom, hiszen csak együtt tudunk előremenni” – hangsúlyozta Virág Endre, megköszönve a bizalmat. Elsődleges céljai között határozta meg, hogy az együttes a hazai és anyaországi szereplések mellett minél több országban képviselje az erdélyi magyarságot, Háromszéket. Kiemelten fontosnak tartja a néptáncmozgalom népszerűsítését, megerősítését a gyerekek, fiatalok körében, ugyanakkor gondoskodni kell az együttes utánpótlásáról is.

Virág Endre Maros megyében, Szászrégenben született 1967-ben, több mint négy évtizede él Sepsiszentgyörgyön. A rendszerváltás után létrehozott Háromszék Táncegyüttes alapító tagja volt, 2007-től a Kovászna Megyei Művelődési Központ táncszakelőadója, viszont külsősként 2015-ig (gyakorlatilag huszonöt éven át) az együttes minden előadásában részt vett. Táncos karrierje végén néprajz szakon diplomázott Kolozsváron. Irányítása alatt jelenleg is közel 400 gyermek és fiatal ismerkedik a néptánccal és népszokásokkal. Feleségével, Imolával együtt vezetik a Százlábú Néptáncegyüttest, ahol már három nemzedék, több mint százharminc gyerek próbál heti rendszerességgel. 2016-ban az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Kacsó András-díjjal ismerte el az ifjúsági néptáncmozgalomban kifejtett önzetlen és kitartó munkáját, és az általa végzett közművelődési tevékenységét. 2020-tól a Romániai Magyar Néptánc Egyesület elnöke.

(Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük