Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Népszerűsíteni szeretnék a futást

Népszerűsíteni szeretnék a futást Kovászna megye

Fussunk neki az új évnek jelmondattal idén is megszervezték az egyelőre korántsem hagyományosnak mondható, de remélhetőleg időleg azzá váló közösségi futást Csernátonban. A mozgást, sportot népszerűsítő január másodikai megmozduláson idén is több mint harmincan vettek részt.

 

Annak ellenére, hogy önkormányzati szinten nem egy támogatott sportág, a futás egyre nagyobb népszerűségnek örvend hazai tájainkon is, és ehhez jelentős mértékben hozzájárult a koronavírusjárvány ideje alatti kijárási tilalom, amely alól, akárcsak a kutyasétáltatás, a sportolás, és nevezetesen a futás is mentesített, természetesen a megfelelő nyilatkozat kitöltése után.

Felsőháromszéken több, nem hivatalos sportolói csoport (értsd nem klubszerűen) működik, akik alkalomszerűen közösen edzenek, futnak. Az egyik legaktívabb ilyen tömörülés a Perkői terepfutás elnevezésű, melynek tagjai a Facebookon szervezkednek, és heti rendszereséggel járnak Kézdiszentlélek fölötti dombokra, erdőkbe. Ennek a csoportosulásnak a tagjai a csernátoni közösségi futás szervezői is, nevezetesen a Dimény-Haszmann házaspár, akik szintén hobbifutók, és már több éve rendszeresen járnak szaladni.

A közösségi futás ötlete 2021 végén merült fel egy perkői találkozó során, és ezt követően, még a szilveszteri mulatozások előtt meg is szervezték. A 2021. december 31-i futáson is több mint harminc személy vett részt, fiataloktól a középkorúakig.

– Meglepődtem, és örültem, hogy ilyen jól fogadták a kezdeményezést, és annak még jobban örültem, hogy több olyan személyt is sikerül mozgósítani, aki nem rendszeres futó – mesélte Dimény-Haszmann Árpád szervező.

Akkor Felsőcsernátonból indultak, és Torja felé vették az irányt a frissen leaszfaltozott kerülőúton, az oda-vissza távot pedig akár 10 kilométerre is ki lehetett nyújtani.

– Ezen alkalmakkor nincs versengés, illetve, ha van is, az baráti, motiváló. Mindenki akkora távot vállal be, amekkorát úgy gondolja, hogy megbír, és mivel a közösségen van a hangsúly, soha senki nem fut egyedül – hangsúlyozta.

Idén január 2-án az alsócsernátoni Haszmann Pál Múzeum előtt volt a találkozó, illetve a múzeumudvaron melegítettek be a futók, szám szerint harmincan. Sokan érkeztek Kézdivásárhelyről, de voltak kolozsvári, csíkszeredai futók is, a legfiatalabb a kilencéves Gál Máté volt.

– Idén úgy gondoltuk, hogy a falu között fogunk szaladni, nem keresünk eldugott, csendes utat, ami biztonságosabb ugyan az autók szempontjából, de a népszerűsítési szándék nem érvényesül – fogalmazott Árpád. – Most pedig pont azon volt a hangsúly, hogy felhívjuk a figyelmet, egészségünk szempontjából is fontos a mozgás, sok a túlsúlyos személy, gyerek, fiataljaink keveset mozognak, hátha így többen kedvet kapnak, csatlakoznak, ha nem is most rögtön, de egy következő alkalomkor, mert ezeket az alkalmakat szeretnénk rendszeressé tenni.

A táv idén is változó volt, aki a teljes szakaszt lefutotta, fel az Ika váráig és vissza, az 10 kilométert teljesített, de meg is lehetett fordulni, mint azt a kisgyerekek, illetve a futásban résztvevő terhes kismama is tette.

A találkozó közös teázással és sütizéssel zárult, valamint azzal az ígérettel, ha hamarább nem is, de húsvét környékén ismét megszervezik a közösségi futást.  

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2023. január 4., 14:54
    ÉRTÉKELÉS: 7

    En a Szabo Katalin stadion melett lakok es rengetek futo autoval erkezik, leteker par kort es autoval tavozik, iskola idoszakban a diakok jo reszet autoval hozzak-viszik, szunidoben a forgalom teljesen normalis, iskola idoszakban az autok majdnem egy folytonos sort alkotnak az Babes Bolyai egyetemtol a Korhaz hegyig. Talan a gyaloglast is jobban kellene nepszerusiteni .

  • User
    Dátum: 2023. január 5., 16:46
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Igen, a csemeteket beviszik egeszen a kapun belul,termeszetesen autoval, nehogy megroppanjon a labuk edzes utan, anyuka -apuka vegigvarja az edzest vigyazo tekintettel az udvoskejuket kovetve es csodalva :), lesve minden leheletet.

  • User
    Dátum: 2023. január 6., 18:51
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Ugye tudják a rosszindulatu kommentelők, hogy romániában a törvény tiltja, hogy a gyereked bizonyos életkor alatt egyedül elengedd? Ha valami baja történik, akkor majd elveszik, vagy bezárnak téged a szülőt. Az is el kell fogadni, hogy sok felnőttnek szükséglet a sport, de igen, csak autóval tudja beszorítani a napi programba. Attól az az egy óra még mozgás és sport. A többi idő a kötelességeké.