Felhívás!

Népszerű sorozatban Kommandó

Népszerű sorozatban Kommandó Kovászna megye

Benkő Erika képviselő Facebook-oldalán osztotta meg azon „felfedezését”, hogy Kommandó megjelenik az egyik futó, igencsak népszerű brit sorozatban, a Megszállottak viadalában (Killing Eve). A harmadik évad egyik epizódját még tavaly forgatták Háromszéken.

„A pillanat, amikor nézed a Killing Eve című, egyik kedvenc sorozatod harmadik évadát, s a főszereplő egyszer csak átsétál a torjai székely kapu alatt, s te azt hiszed, hogy rosszul látsz, s gyorsan visszanézed a jelenetet, hogy meggyőződj róla, nem hallucináltál” – írta Benkő Erika, aki aztán frissítette a bejegyzést, jelezve, hogy Kommandóról van szó. A képviselőt a kapu tévesztette meg, amely valóban hasonlít a torjaira.

Amint arról múlt év október 15-én Félezer statisztát kerestek című cikkünkben beszámoltunk, a bukaresti Connect Casting nevű cég 500 embert szerződtetett egy október 23–26. között a hegyvidéki településen zajló forgatáshoz, de a cég akkor nem árult el részleteket arról, hogy milyen filmről van szó. Ez év áprilisától azonban a BBC America, az AMC és a HBO is vetíteni kezdte az új évadot, s kiderült, hogy a rejtélyes forgatás a Sandra Oh (Eve Polastri szerepe) és Jodie Comer (a bérgyilkos Villanelle alakítója) főszereplésével zajló sorozathoz kapcsolódik, amely egyébként a filmértékelő IMDB oldalon az igencsak magasnak számító 8,3-as pontszámot érte el, tehát a nézők szerint kifejezetten jónak számít.

A sorozat harmadik évadjának 5. részében tűnt fel Kommandó, igaz, nem romániai – pontosabban székely – településként, hanem mint egy orosz falucska, a posztkommunista idők hangulatával. A forgatás az úgynevezett Angolplacc nevű, egyhektáros sík terepen zajlott, de amint azt említettük, a falu bejáratánál levő székelykapu is feltűnik benne, a mellette levő helységtáblán viszont oroszul ezt írja: ГРИ϶МЄТ (Gryzmet). Az epizód rövid leírása szerint Villanelle meglátogatja a családját Oroszországban (vagyis Kommandón – szerk.), és miközben a találkozás zajlik, lehetőséget kap, hogy a homályba vesző gyerekkorára vonatkozólag szerezzen válaszokat.

Jamie Parsons, a sorozat helyszínválasztásért felelős munkatársa a theculturetrip.com internetes oldalnak elmondta: nagyon tetszett nekik a kommandói színhely. „Mi örültünk, a környéken élő medvék viszont már kevésbé, azt gondolhatták, hogy valamilyen cirkusz érkezett a településre. És tényleg volt ebben valami!” – fogalmazott. Azt is elmesélte: nem kulturális szempontok szerint szoktak színhelyt választani, így lett például Bukarestből Moszkva, és a híres Szászfehéregyháza is orosz településként jelenik meg a történetben.

Az új részek minden hétfőn jelennek meg a HBO GO-n.

Bartos Lóránt, Nagy Sz. Attila

***

A Luke Jennings regénysorozatán alapuló thriller két megszállott nő küzdelméről szól. Mindkettő intelligens, okos és ügyes, a különbség, hogy a törvény két oldalán állnak. Villanelle (Jodie Comer) egy elegáns, tehetséges, luxusban utazó pszichopata bérgyilkos, míg Eve (Sandra Oh) egy hírszerző ügynökség munkatársa, akinek azonban csak a kémszakma unalmasabb része jut, és akit nem elégít ki íróasztalhoz kötött munkája. Macska-egér játékukban brutális kegyetlenség és a pátosz keveredik egymással, ugyanakkor nem nélkülözi a csípős humort sem.

(port.hu)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások