Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nem tudni, mit kerestek

Nem tudni, mit kerestek Kovászna megye

A napokban katonák masíroztak Bardoc központjában, fényképeztek, kérdezősködtek, mint a turisták, csak annyiban különböztek tőlük, hogy puska lógott a hátukon.

A három katona azt szerette volna megtudni a helyiektől, hogy élnek-e a környéken románok. Miután megtudták, hogy túlnyomó többségében magyarlakta vidéken vannak, nagy örömmel fotózták le az Egres-patakán átívelő híd melletti táblát, amelyen kizárólag csak románul van feltüntetve a Părăul Agreş név (reméljük, az illetékesek minél hamarabb javítják ezt a hibát – szerk. megj.), majd egy fényképet mutattak, amelyen Vargyas falutáblája látható. Erről azt szerették volna megtudni, hogy milyen nyelven íródott a legalsó sor, ami természetesen a székely rovásírással feltüntetett helységnevet jelzi. Ezt követően Vargyas felé vették az irányt.

Elsőnek Balázsi Dénest, Bardoc község polgármesterét kerestük meg az üggyel kapcsolatban, hogy tud-e valamit a faluban masírozó katonákról. Az elöljáró elmondta, pár hete Jászvásárból (Iaşi) keresték fel telefonon azzal a kéréssel, hogy tudna-e szállást biztosítani nekik valahol az erdőn, de mivel nemleges választ adott, azután nem hallott felőlük.

Hirdetés
Hirdetés

Farkas Sándor, a vargyasi közbirtokosság elnöke arról tájékoztatott, hogy az utóbbi években mindig jön egy kisebb katonai csoport, nagyjából 10–15 személy, akik a környéken töltenek pár napot, esetünkben az Almási-barlang felé vezető út mellett, Szármán tövén voltak letelepedve, sátrakban. Arra a kérdésre, hogy konkrétan milyen céllal érkeztek, ő sem tudott válaszolni, vele nem vették fel a kapcsolatot.

Sütő Levente Lehel vargyasi polgármestertől megtudtuk, a katonákat Crăciun Iustin vargyasi rendőrfőnök koordinálja. Az említett rendőrt nem sikerült elérnünk.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. november 28., 7:23
    ÉRTÉKELÉS: 24

    Ezek nem katonak,hanem informacios es kontrainformacios tisztek,melyek terepszemlet tartanak Szekelyfoldon.Fenykepeket,terkepeket keszitenek haboru esetere es informaciokat gyujtenek az itt elo szekelysegrol es szekely telepulesekrol meg a kornyek erdoirol es hegyvidekeirol. Masszoval katonai kemek. Hogy mire keszulnek azt csak ok tudjak.

    • User
      Dátum: 2018. november 28., 21:30
      ÉRTÉKELÉS: -11

      Persze! A katonai kémek egyenruhában és fegyverrel a hátukon szokták végezni a tevékenységüket, nehogy valaki összetévessze őket az egyszerű járókelőkkel. Az egyenruha és a fegyver különösen fontos ahhoz, hogy a Hírmondó olvasói be tudják azonosítani, hogy katonai kémekről van szó.

    • User
      Dátum: 2018. november 29., 12:45
      ÉRTÉKELÉS: 2

      Vagy a mirgáncsoknak keresnek táborhelyet…Máramarosban Somcuta Mare-n már létezik.Ha kiviselik magukat a máramarosiak megsimogatják őket néhány pohárka horinca után.

  • User
    Dátum: 2018. november 28., 18:02
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Könnyű kitalálni.Keresik a terroristákat ,mert hát közeledik dec 1.Találnak néhány petárdát és azonnal jobb lesz a hangulatuk,mert ugye milyen nagy szükség van rájuk,megint lehet költeni rájuk a sok pénzt ,de sebaj,majd kevesebb és olcsóbb kolbászt tesznek a faszújkába a dec 1.-i lakomán.

  • User
    Dátum: 2018. november 29., 17:38
    ÉRTÉKELÉS: 10

    A katonai kemek igen is egyenruhaban jarnak,mert Szekelyfoldnek nincsen sajat hadserege,itt nincs mitol tartaniuk! Olyan helyeken jarnak civilbe , ahol ellenseges hadsereg tartozkodik az adott teruleten.Peldaul az ukran hadikemek,orosz teruleten.Es meg igy is rajtakaptak oket a muszkak.Ebbol lett az incidens a Kercs-i szorosban.Most mar erted nagyokos?!