Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nem tudja miért

Észak-Koreának is becsületére válna az az eljárás, ahogyan a román hatóságok Dabis Attila ügyét kezelték. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottját annyira „titkos” okok miatt tiltották ki az országból, hogy azt még maga az érintett sem tudhatta meg.

A bukaresti fellebbviteli bíróság augusztus 21-én elutasította Dabis Attila óvását, aki megtámadta a kitiltásáról szóló határozatot – számolt be pénteki sepsiszentgyörgyi sajtóértekezletén Izsák Balázs. Az SZNT elnöke elmondta: a keresetet elutasították, de a négyoldalas indoklást nem tették közzé, mert az – állítólag – titkos.
– Így az az elképzelhetetlen helyzet áll elő, hogy fogalmunk sincs, hogy mit vétett Dabis Attila. Megtámadni sincs amit, hiszen nem ismerjük az okokat – magyarázta Izsák.
Az SZNT elnöke szerint nem oszlott el az az „árnyék”, ami a román hatóságokra vetül, hogy március 9-én jogtalan ítéletet hoztak. Az ügyben kilenc európai parlamenti képviselő kikérte az Európai Bizottság véleményét, amelynek válaszában az áll, hogy 2004/38-as európai irányelv szerint, a hatóságok „közrendi és közbiztonsági” okokból korlátozhatják az EU-s polgárok szabad mozgását.
Izsák szerint már az is törvénytelen volt, amikor Dabis megérkezett a határra, és megkapta a beutazást tiltó iratot, de a vonatkozó határozatot, amit a törvény szerint ezzel együtt kellett volna átadni, nem.
Az SZNT elnöke szerint alapos a gyanúja annak, hogy a határozatot később írták meg és visszadátumozták, ami akkor is bűncselekmény, ha egy állami hatóság követi el. Izsák hangsúlyozta: Dabis Attila mindig kiállt az SZNT és az autonómia mellett, de „soha nem provokálta vagy sértegette a román államot”.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük