Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nem szennyeződött a tó

Nem szennyeződött a tó Kovászna megye

Mint arról már korábban beszámoltunk, január 26-án, vasárnap, a Rétyi-tó befagyott felületére merészkedett egy terepjárós sofőr, ám rosszul mérte fel a jég vastagságát, így beszakadt járgánya alatt a jégréteg. A rendőrség hivatalból eljárást indított, és a környezetvédelmi felügyelőség is helyszínelt.

Felelőtlenség miatt ezer lejre bírságolták meg a rendőrök a 49 éves, sepsiszentgyörgyi sofőrt, illetve Dombora Lehel Lajos, Réty polgármestere érdeklődésünkre még akkor kifejtette, a „helyszíni szemle után dől majd el, hogy értesítik-e a környezetvédelmi felügyelőséget is az ügyről”.

Amint mondotta, a Rétyi-tó ugyan nem környezetvédelmi terület, de figyelembe kell venni az olaj-, üzemanyag szennyezést, ennek méretét, és mindezek függvényében döntik el, hogy lépnek-e tovább, riasztják-e a környezetvédelmi felügyelőséget.

Hirdetés
Hirdetés

Cândea Lucian-Florin, a megyei környezetvédelmi felügyelőség vezetője lapunk érdeklődésére tegnap elmondta, még kedden hivatalból kivizsgálást indítottak az ügyben. Mivel a Rétyi-tó a helyi polgármesteri hivatal tulajdonában van, ők vettek vízmintát, és laborvizsgálatokra küldték ezt. Most hétfőn futott be az eredmény, hogy a tó vize nem szennyeződött sem olajjal, sem üzemanyaggal.

Cândea elmondta, az ilyen és hasonló incidensekkor – például, ha egy vegyszereket, veszélyes anyagokat szállító teherautó felborul közúti baleset következtében – a megyei katasztrófavédelemmel, a tűzoltókkal működnek együtt.

– A tűzoltók azonnal riasztanak minket, ha nagyobb szennyeződést észlelnek. Szerencsére Háromszéken az elmúlt években nagyon kevés ilyen incidens volt, és egyik sem volt kirívóan súlyos – összegzett a szakember.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások