Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nem nyílik kiskapu

Nem nyílik kiskapu Kovászna megye

A Tegyünk Kézdiszékért civil kezdeményezés Facebook-oldalán tette közzé a jó hírt, miszerint megnyithatják a kézdivásárhelyi kórház Vasút utcában levő bejáratát. Az érintettek cáfolták lapunknak az értesülést.

A bejegyzés szerint Bokor Tibor polgármester Canea-Kocsis András kórházmenedzserrel tanácskozva megoldást talált arra, hogy a bejáratot megnyissák. A céhes város polgármestere érdeklődésünkre meglepetésének adott hangot: állítása szerint ő nem beszélt senkivel erről a kérdésről, és nem is avatkozhat az intézmény belső dolgaiba, lévén, hogy az nem az önkormányzatnak alárendelt intézmény.
Canea-Kocsis András is lapunktól értesült a felvetésről, bár jelezte: valóban esett szó erről a kérdésről, de csak távlati megközelítésben, ugyanis több akadályt kellene elhárítani.
– Egyrészt nincs anyagi fedezetünk újabb kapusok alkalmazására, másrészt pedig egy sor, az intézmény biztonságával kapcsolatos kérdés is megválaszolatlan. Úgy látom, hogy az elkövetkező hónapokban nem lesz kinyitva a bejárat a Vasút utca felől. Van ugyan egy ötlet, de egyre több hibát fedeztünk fel az elemzése közben, valószínű, hogy nem tudjuk gyakorlatba ültetni – mondotta a kórházmenedzser. Hozzátette: tárgyalt egy vállalkozóval is a finanszírozást illetően, de még nem találtak tényleges megoldást. <

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. május 29., 11:24
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Mit megnyittani? Megnyillik az magatol nem sokara,hiszen alig all.Eppen ne akkor doljon le amikor emberek masznak att rajta es valakit-valakiket-maga alla temessen.

  • User
    Dátum: 2018. május 29., 22:41
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Hahó a másik kapunál sem kell magyarázkodni! Igaz 3 lej autóval behajtani. Ha nem így lenne az a férfi akit elütöttek ma is élne! Zsúfolásig nem telne meg a parkoló ha 1 lej lenne is a minimum mint a központban! A benti rendet meg a kapus, vagy jobb esetben a város közt sétálgató rendőrök biztosíthatnák! Ha 3 kapu lenne sem kellene aggódjanak az orvosok, h lerohanják a betegek! Kérdezem én mekkora biztonságban érzik magukat, gyerekeiket a városban?! Ha a rendőrök gyakrabban sétálgatnának ovik,iskolák, kórházak,stb közelében okébb lenne és ez nem paranoja a részemről! Álljanak meg pár percre fizetés nélkül autóval, rögtön ott terem 2 illedelmes egyenruhás!

  • User
    Dátum: 2018. május 30., 13:47
    ÉRTÉKELÉS: 7

    „nincs anyagi fedezetünk újabb kapusok alkalmazására.” A menedzsernek lenne a dolga, hogy az anyagi fedezetet előteremtse. Azért hívják menedzsernek. Az intézmény biztonságával kapcsolatban is az ő dolga lenne „a megválaszolatlan kérdésekre” megnyugtató megoldást találni. A „nem tudjuk gyakorlatba ültetni” típusú hozzáállás elég szerencsétlenkedés egy „menedzser” részéről. Képzeljék el, a „menedzser” még egy vállalkozóval is tárgyalt! Az egyetlen vállalkozóval, aki a környéken fellelhető. Biztosan bele is izzadt a tárgyalásba. Vagy izomláz gyötörte. Hiszen több akadályt is el kell hárítani. Kedves kórházmenedzser úr, ne hárítson akadályokat! Még el talál fáradni!