Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nem kötelező, ha nem írja?

Nem kötelező, ha nem írja? Kovászna megye

Megtagadta néhány szülő, hogy a sepsiszentgyörgyi Váradi József-iskola step by step tagozatán járó másodikos gyermeke megírja a héten esedékes országos felmérőt. Ennek kapcsán nagy vita kerekedett arról, hogy ha a törvény betűje nem írja, hogy kötelező dolgozatot írni, akkor meg lehet-e ezt tagadni?

A felvetés, mely szerint ez a felmérő fölöslegesen stresszeli a gyermekeket, és amúgy sem releváns ennyi online tanulás után, egyébként pedig megtagadható, mert erre már van precedens az országban – egy krajovai tanítónő osztályában történt hasonló eset – a múlt heti szülői értekezleten érkezett egy szülő részéről. Az illető ugyanazon alkalommal egy már megírt kérvényt is kitett az asztalra – úgymond egy ügyvéddel való konzultálás után –, amelyet az azzal egyetértő szülők aláírhattak. A kérést az iskola vezetőségének címezték, jóváhagyást kérve a felmérő megtagadására.

Hirdetés
Hirdetés

Fekécs Károly igazgató lapunknak elmondta, 25 aláírással (a 28-ból) megkapta a beadványt, amit ő nem hagyhatott jóvá, mert a felmérő megszervezésére miniszteri rendelet kötelezi az iskolát, az állami oktatás pedig „nem kívánságműsor, ahhoz alkalmazkodni kell.” Ettől függetlenül az ő véleménye is az, hogy fölösleges felmérőt íratni a kicsikkel, különben is az állami oktatás „nem azt kéri számon, amit a gyermek tud, hanem azt, amit nem tud”, de a dolgozat tétnélküli, az eredmény a szülőre, a pedagógusra és a gyermekre tartozik, így fölösleges ekkora felhajtást rendezni miatta.

A tanítónők, a szülők (szám szerint haton) Kocsis Annamária elemi oktatásért felelős tanfelügyelővel is alkalommal ez ügyben egy következő találkozón, aki elmondta: a vonatkozó tanügyi törvény és a vizsgák megszervezésére vonatkozó módszertani útmutató előírja az iskola és pedagógus kötelezettségeit a vizsga kapcsán, a szülő kötelességére nem utal. A felmérés megszervezése okkal és céllal történik, ha viszont a gyermek nem megy vizsgázni, annak számára nem lesz következménye.

Végül a keddi anyanyelvi írásbeli szövegalkotás vizsgán 12-en, szerdán az anyanyelv olvasás-szövegértés felmérésen 13-an hiányoztak. – Ennek nem kellett volna megtörténnie, ki lehetett volna kerülni e konfliktust megfelelő kommunikációval – összegezte álláspontját a tanfelügyelő.

Egy név nélkül nyilatkozó szülő elmondta, megvezetve és befolyásolva érezte magát (és nincs egyedül ezzel az érzéssel). Bár kezdetben ő is aláírta a beadványt, mégis engedte gyermekét vizsgázni, mert biztos benne, rá semmi káros hatással nem lesz e felmérés: ha egy kisdiákot ennyire megvisel egy dolgozatírás, ott más, komolyabb gondok lehetne – vélekedett.

Az ügy fejleményeire – ha lesznek ilyenek – visszatérünk.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. május 27., 8:35
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Hiszti a biliben. Vannak helyzetek, amikor az előrehozott nyugdíj nem lehetőség, hanem kötelező kellene legyen. És igen, a tanfelógyelőség felelősége azt is észrevételezni és lépni ha valaki nem előre visz egy intézményt hanem akadályozza ananak fejlődését.

  • User
    Dátum: 2021. május 27., 9:32
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Sok okoskodó szülő, ennél károsabb dolognak teszi ki gyermekét bisztos, még akaratán kivül is.
    A nagy felhajtás miatt még stresszesebb lesz a gyermek. Pedagógus függő (is) ebben a kórban ha a gyermek nem tudja kezelni az adott helyzetet. NAGY HŰHÓ SEMMIÉRT!!!!!

  • User
    Dátum: 2021. május 27., 11:11
    ÉRTÉKELÉS: -1

    NEM AZ ELSO ESET , HOGY EBBEN AZ ISKOLABAN PROBLEMAK VANNAK . A TANFELUGYELOSEG KOTELESSEGE LENNE EZEKET A PROBLEMAKAT MEGOLDANI , HA NEM LEHET AKKOR A TANUGYMINISZTERIUM !

    • User
      Dátum: 2021. május 29., 9:09
      ÉRTÉKELÉS: 3

      Ezek a problémák gerjesztői, kezdeményező mindig is a híres step by step osztály alig pár (nem az összes) tanítónői voltak. A többi pedagógussal, osztályokkal miért nincs semmi gond, zajlik minden a legnagyobb rendben. Aki nincs benne, nem tudja a pontos okokat, ne ítélkezzen. Lássuk szeptembertől teljesen problémamentes lesz-e a Váradi? Majd kiderül kedves szülők és akkor még tárgyalunk.

  • User
    Dátum: 2021. május 27., 13:26
    ÉRTÉKELÉS: 2

    A tanítónők, a szülők (szám szerint haton) Kocsis Annamária elemi oktatásért felelős tanfelügyelővel is alkalommal ez ügyben egy következő találkozón, aki elmondta: a vonatkozó tanügyi törvény és a vizsgák megszervezésére vonatkozó módszertani útmutató előírja az iskola és pedagógus kötelezettségeit a vizsga kapcsán, a szülő kötelességére nem utal.

  • User
    Dátum: 2021. május 27., 22:11
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Az ilyen okoskodó szülők sokkal többet ártnak saját gyermekeiknek, mint az egész tesztelés, amelyet ha az osztályvezető tanítók megfelelően kezelnek, egyáltalán nem stresszforrás a gyermeknek.
    Kíváncsi lennék, milyen felnőtt válik ezekből a minden nehézség alól felmentett gyerekekből? Az intézményvezető nem hibás, ez egy országos felmérés, amelyet az előírt törvények szerint le kell mindenhol bonyolítani.

  • User
    Dátum: 2021. május 28., 9:24
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Lehet elkalandozok a témától, de tény és való, hogy a step by step osztályokból felsőbb tagozatba kikerülő diákok, nehezen vagy egyáltalán nm tudnak beilleszkedni. Tudom mit beszélek mindkét gyermekem osztályába voltak, vannak step by step osztályból jött gyerekek, és bizony volt baj a viselkedésükkel elég, aminek egy pár órán figyelő gyerek látta kárát.