Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nem kérik az igazolványt, pedig kellene

Nem kérik az igazolványt, pedig kellene Kovászna megye

Eddig többnyire a vendéglátósok panaszkodtak a különböző megszorítások, szigorítások miatt, most azonban más vállalkozók is zúgolódnak. A legtöbb helyen el kell kérniük az oltásigazolványt, anélkül nem engedhetik be a vevőket. Vannak, akik nem foglalkoznak a rendelkezéssel, mások alternatív megoldást keresnek, de olyanok is akadnak, akik az üzletük bezárásán gondolkoznak.

Hirdetés
Hirdetés

Mint ismeretes, kötelező az oltásigazolvány felmutatása minden olyan üzletben, ahol nem árusítanak élelmiszert, illetve az nem gyógyszertár. A rendelkezés nemcsak a plázákat, nagyáruházakat érinti, hanem a kisebb boltokat, butikokat, turkálókat is, a tulajdonosok pedig felháborodtak a döntésen.

Sepsiszentgyörgyön a Sugás áruház előtt minden nap kialakult valamilyen kisebb incidens amiatt, hogy csak a digitális zöld igazolvánnyal rendelkezők mehetnek be vásárolni – még a pincében lévő Profi élelmiszerüzletbe is –, voltak, akiket felháborodásuk ellenére is elküldtek, másoknak pedig készségesen segítettek a biztonsági őrök letölteni meglévő igazolványukat. Az áruházon egyébként érződik, hogy csak kevesen vásárolhatnak, míg korábban tömött sorokat figyelhettünk meg, most alig lézeng néhány vásárló.
Máshol azonban nem veszik ennyire komolyan a rendelkezéseket, pedig azokban a boltokban is el kell kérni az igazolványt, amelyek nem élelmiszert árusítanak, akkor is, ha azok nem egy bevásárlóközpontban működnek. Öt turkálóban és három ajándékokat és különféle háztartási cikkeket árusító boltban érdeklődtünk, de sehol sem kérték a zöld igazolványt, sőt volt, aki meglepődött, nem is tudta, mi az.

Kocsis Tünde vállalkozó turkálókat működtet, tavaly a járvány miatt be kellett zárnia az egyik egységet, és reméli, most nem kerül sor a másikra is.
– Ha el kezdem kérni az igazolványt, akkor lehúzhatom a rolót. A ruhákat nem lehet kivinni felpróbálni a bolt elé, és azt sem értem, miként kérjek igazolást egy másik embertől arról, hogy oltott vagy átesett a betegségen. Nekem ehhez nincs jogom, és nem is fogom megtenni. Még nem ellenőriztek, a távolságot betartjuk, egyszerre 3 személy lehet az üzletben, és maszkot is hord mindenki, de ennél többet nem vagyok hajlandó megtenni, annál is inkább, hogy én sem vagyok beoltva, és nem is leszek, amíg nem bizonyított, hogy nem lesznek súlyos mellékhatásai – mondta a felháborodott turkálós.

A legtöbb helyen, ahol érdeklődtünk, nem tudtak arról, hogy a plázákon és bevásárlóközpontokon kívül máshol is el kell kérni a Covid-igazolványt, így nem is foglalkoznak vele. Mint mondták, még nem ellenőrizték őket, és remélik, nem is fogják. Az egyik ajándékokat, játékokat és papírárut kínáló bolt tulajdonosa szerint a vendéglátósok után most őket akarja ellehetetleníteni a kormány, ezért szerinte össze kellene fogni, és akár tüntetni is az új rendelkezések ellen.

– Ha megszűrném, hogy kit engedek be a boltba, elveszíteném a klienseim nagy százalékát. Nagyon kevesen vannak beoltva, akit pedig egyszer elküldtem, az biztos nem fog visszajönni. Nagyon sokan vagyunk ilyen helyzetben, és össze kellene fogni, közösen fellépni az értelmetlen rendelkezések ellen – mondta a férfi. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. november 4., 4:30
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Valaki világosítsa fel Kocsis Tündét, hogy mihez van joga és mihez nincs. Megtehetnék például azok, akiknek ellenőrizniük kellett volna a szabályok betartását.

    • User
      Dátum: 2021. november 4., 10:12
      ÉRTÉKELÉS: 4

      Vagy a ManoHaus, ahol ezen felül még zárt térben cigiznek és kiskorúakat is kiszolgálnak cigarettával és alkohollal. Mondjuk ezt az Amigo is megteszi meg ki tudja hány üzlet. Gyenge vezetőség, gyenge rendőrség.

  • User
    Dátum: 2021. november 4., 9:57
    ÉRTÉKELÉS: 30

    Ha moziba akarok egy filmet megnézni akkor tudom megnézni, ha van jegyem, hanem nem engednek be a filmre. Ilyen egyszerű az egész. Van zöld igazolványom bemegyek, fogyasztok stb, ha nincs, ülök otthon.
    Ha fizetni kellene az oltásért, akkor lehetne diszkriminációt kiáltani, de mivel mindeki számára könnyel elérhető, ne jöjjön ezzel senki, mert hülyeség. Nagyon süt az értelem mindekiről.. se oltás, se maszk.. mi mindig katolikusabbak vagyunk a pápánál.

    • User
      Dátum: 2021. november 4., 10:37
      ÉRTÉKELÉS: 0

      Gondolkozz el aki bevan oltva ,hogy az is fertoz, atadja a betegseget aki bevan oltva akar oltotnak akar nem !!tehat akkor mirol beszelunk ?!! Miert akarjak kotelezni az oltast ?!!! Ha en valalom a feleoseget a kockazatot hogy nemoltatom be magam s elkapom akar meghalhatok… akkor az en bajom legyen !!! Vagy Az allam enyire felti a nyugdijas szemelyeket ?? hogy nehogy meghaljanak tudjak meg sok ideig adni nekuk a nyugdijt ??!!!

      • User
        Dátum: 2021. november 4., 12:57
        ÉRTÉKELÉS: 15

        Aki be van oltva, megfertőződhet és megfertőzhet mást, viszont jóval kisebb a lehetőség, hogy az ATI-n köt ki. Mivel ez nálunk nincs, vagy is a béka hátsója alatt van az arány, sokkal többen kerülnek az ATI-re, es leterhetlik a kórházakat, emiatt, ha mondjuk kell egy rutin műtét számomra, nem tudok bekerülni, mert nem műtenek meg, mert azokat kell mentsék, akik vállalták a felelősséget, hogy meghalnak, oszt még is az orvosok küzenek az életükért (akkor vállaná, ha ezt írásba is adná, na az már más lenne). Nem lehet normálisan egy rendezvényt tartani, stb ezek az emberek miatt. Szóval oltottként, igen is zavar, h elég sok az aki azt hiszi, hogy ő a hős, de nem veszi észre, hogy csak rombol.

  • User
    Dátum: 2021. november 4., 10:31
    ÉRTÉKELÉS: -8

    A társadalom nagyon szétesett, már nem feltünő számunkra, hogy egyre több üzlet zár be. Lassan semmi sem meglepő.
    A jelenlegi téma „oltott ” vagy „nem oltott”.
    Nem az oltás az egyetlen kiút, léteznek már bevált gyógyszerek, kezelések. A mi kormány unk, sajnos, csak az oltásba fektetett.
    Oltottak is megbetegedhetnek, de állítólag kevés arányban. A kérdés az, hogy aki megbetegszik, milyen gyógyszereket alkalmaznak számára.
    A válasz:”ami jelenleg van”.
    Én igazat adok Tündének.

    • User
      Dátum: 2021. november 4., 12:42
      ÉRTÉKELÉS: 0

      Nincs bevált kezelés. A legközelebbi a Regeneron, de k.b 2000 USD egy dózis és nehezen elérhető, mert nem tudnak többet gyártani. Az oltás pedig 30 és itt van. Gondolhatod, hogy miért is az oltást „nyomatják”.

      • User
        Dátum: 2021. november 4., 15:32
        ÉRTÉKELÉS: 4

        De igen is, van bevált kezelés, főleg enyhe és középszerű tünetekre. Monoklonális antitestek, Favipiravir (amelyet Magyarország adományoz), Remdesivir, Arbidol, Molnupiravir….

        • User
          Dátum: 2021. november 4., 17:29
          ÉRTÉKELÉS: 0

          Enyhe és közepes tünetekre a placebo is jó lehet. Hol vannak a tanulmányok? Mert ezekre vagy nincsenek vagy azt mutatták, hogy a hatásuk minimális. Beleértve a drága Remdesivirt is.

  • User
    Dátum: 2021. november 4., 10:52
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Ime a bizonyitek, hogy Kovaszna megye sulyosan elmaradott. Nem tudjak, hogy kotelesseguk kerni az oltasbizonyitvanyt! Haho, emberek, ebreszto! Azt tudjatok legalabb, hogy melyik szazadban vagyunk?

  • User
    Dátum: 2021. november 4., 11:09
    ÉRTÉKELÉS: 18

    Hova jutottunk emberek???Mindket „tabor”, oltott es oltatlan , egymas torkanak ugrik ,megfellebezhetetlenul sajat igazat szajkozza becsmerelve, sertegetve ( analfabeta, bunko, onjelolt virologus stb.)egymast.Jol van ez igy? Fuggetlenul attol , hogy ki , melyik kategoriaba tartozik , mindenki erezheti , hogy valami nagyon nem stimmel hisz , igy vagy ugy , sajat boren erzi azt , hogy 100%-os pontossagu valaszt sehol sem kap felmerulo ketelyeire.Sehol a vilagon. Ezert kar , amugy is megkeseritett napjainkat egymas gyalazasaval tetezni, Ha valaki ugy erzi vedett lesz az oltas altal, tegye , akinek fenntartasai vannak , lelke rajta.De ne mutogassunk mar egymasra !! Lassan a „Jo napot” koszones helyett a : te boltattad magad?lesz napirenden. Nagyon nem helyenvalo ez az allapot.Kevesebb facebook , TV, ujsag es tobb , hasznosabb elgoglaltsag nagyot segitene…..vagy egyaltalan , ha mindenki a sajat gondjaval lenne elfoglalva.

    • User
      Dátum: 2021. november 4., 12:42
      ÉRTÉKELÉS: 4

      Értse már meg, aki nem oltja be magát és még csak nem is védekezik, az mindenkinek árt. Nem csak magának. Miattuk szívunk most ezekkel a lezárásokkal, korlátozásokkal, kórházi túlterheltséggel. Különben nem érdekelne, hogy mit csinál, mit gondol.

  • User
    Dátum: 2021. november 4., 12:32
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Nem csak az oltási igazolványt nem kérik, hanem a maszkot sem, sőt néhány helyen az eladók sem viselik. A kutya sem ellenőrzi őket. Az egyik üzletben, mikor meg akartam mutatni az igazolványt, sértetten válaszolták, hogy őket ez nem érdekli. Gondolom a többi szabályt is így tartják be. Oda sem megyek be többet.

    • User
      Dátum: 2021. november 4., 21:36
      ÉRTÉKELÉS: -3

      Maszkosan leptem be egy uzletbe, eppen rendorseget nem hivtak az ijedtsegtol, azt hittek rablas lesz . Sok lelek volt az uzletben akik fapoval neztek a kakkuktojast.

  • User
    Dátum: 2021. november 5., 0:02
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Sok helyen nem kérnek igazolást vagy nem erőltetik a maszk viselését, mert félnek, hogy elveszítik a klienseiket. Viszont az, hogy elvi kérdést csinálunk az ügyből és büszkén hirdetjük, hogy nem vagyunk hajlandóak betartani a szabályokat, az már egy másik kategória. Az, hogy valaki be van oltva vagy nincs, az a magánügye (ne menjünk bele abba, hogy ennek a közösségre nézve milyen hatása van), a szabályokkal is lehet egyetérteni vagy nem, viszont be kell tartani őket. Mi az, hogy nincs joga ellenőrizni az igazolványt? Konkrétan kötelessége. Jó, hogy mindenki hirtelen virulógus-jogász lett attól a pár Facebook-bejegyzéstől, amibe kávézás közben beleolvasott.