Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nem javallott forrásvizek

Nem javallott forrásvizek Kovászna megye

Kólibaktériummal (Escherichia coli) fertőzött a Honvéd-kútnál található három forrás, illetve a sorompó közelében lévő vize is – derült ki érdeklődésünkre. Korábban is igazolódott a fertőzés, Sepsiszentgyörgy önkormányzata figyelmeztető táblákat is kirakott a helyszínre, ám ezeket felelőtlen egyének eltávolították.

A Kovászna Megyei Egészségügyi Igazgatóság keretében működő környezet-egészségügyi iroda vezetője, dr. Alina Mihaela Bârzan kérdéseinkre kifejtette, háromhavonta vesznek mintát a forrásokból, legutóbb múlt kedden, február 4-én ejtették meg a mintavételt, a laborvizsgálatok pedig jelentős baktériumfertőzést mutattak ki.

– A beszivárgások okozhatják a fertőzést, hiszen nyáron, száraz időben jó minőségű a források vize – magyarázta.
A szakemberek emlékeztetnek, tavaly, tavalyelőtt is ugyanebben a periódusban azonosítottak fertőzést, ez is igazolja, hogy hóolvadás, esőzés, egyszóval a beszivárgás okozza a gondot. Ám az idő ezt orvosolja, a Debren-forrás a horgásztó mellett, továbbá a Csaba- és a Honvéd-források, illetve az Erős-oldal forrás öntisztítják magukat. Az azonosított baktérium amúgy gyomorrontást, hasmenést okozhat, gyermekeknél veszélyesebb – mutattak rá az illetékesek.

Hirdetés
Hirdetés

Czimbalmos-Kozma Csaba városgondnok hangsúlyozta, nem az első eset, amikor ilyen figyelmeztető táblákat raknak ki a forrásokhoz, ám a korábbi tapasztalatok azt mutatták, hogy felelőtlen egyének megrongálják, letörik, elviszik a helyszínről ezeket.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük