Hirdetés
Hirdetés
Felhívás!

Nem irtanak, bajt előznek

Nem irtanak, bajt előznek Kovászna megye

Nemtetszésüket fejezték ki a fürdővárosban zajló lombtalanítás miatt egyes kovásznai olvasóink, akik úgy vélik, ezekkel a vágásokkal a település arculatát rondítja az önkormányzat. Kérdésünkre Gyerő József polgármester megindokolta a munkálat szükségességét.

Gyerő József elmondta: azon fűzfák ágait vágták le, amelyek veszélyt jelentenek a járókelők testi épségére és a járművekre, ugyanakkor néhány kiszáradt példányt ki is vágtak a szóban forgó területen.

– Nem árt az elővigyázatosság! – mondta a polgármester. – Ezt tapasztalatból mondom, mert ügyvédként védtem olyan személyt, akinek az autójára két település között rádőlt a fa, és az illető élete egy hajszálon múlott. A végén pedig kártérítést fizetett neki az erdészet, a közbirtokosság, az Országos Útügyi Igazgatóság. Én pedig nem szeretném, hogy a kovásznaiakat vagy javaikat megkárosítsa egy korhadt fa, és azt sem, hogy közpénzből kelljen kártérítést fizetni.

Az elöljáró megérti, hogy a környezetbarátok sajnálják a megcsonkított fákat, hiszen mivel az elmúlt években nem történt hasonló munkálat, drasztikusabbnak tűnik a lombtalanítás. A polgármester megjegyezte: nem csak vágnak, a napokban 400 facsemetét ültetnek el Kovásznán.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.