Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nem ígér, inkább cselekszik

Nem ígér, inkább cselekszik Kovászna megye

Pénzes Ágoston (49), Ozsdola község új polgármestere nem ígérget, nem tesz üres kijelentéseket, de próbálkozik, s ha van rá lehetőség, cselekszik – szűrtük le a vele való beszélgetés során. 1990-től mostanig a berecki állami erdészetnél dolgozott, nyolc év gondolkodás után döntött úgy, hogy megpályázza a polgármesteri széket.

Hirdetés
Hirdetés

– Miért éppen most döntött így?
– Nyolc éve a barátaim, ismerőseim már noszogattak, hogy jelöltessem magam, de akkor még túl fiatalnak tartottam magam ehhez a feladathoz. Idén úgy gondoltam, eljött az ideje, hogy megpróbáljam, mert később már nem lesz annyi erőm, kitartásom, hogy meg tudjam valósítani az elképzeléseimet.

– A családja hogyan fogadta a döntését?
– A feleségem, Ildikó kezdetben nem örült neki, féltette a magánéletünket, hiszen itt a nap 24 órájában kell helytállni minden körülmények között. De aztán a fiaimmal együtt sikerült meggyőznünk, utána a családom teljes körű támogatását élveztem és élvezem most is.

– Mit gondol, minek köszönheti a győzelmet?
– Ez egy 30 éves munka eredménye. Harminc évig az emberek között dolgoztam, éltem, és szerintem belátták, úgy gondolják, meg tudok felelni ennek a feladatnak.

– Mi a legsürgősebb teendő Ozsdolán?
– Hétfőn kezdődik a kataszteri felmérés, az elkövetkezendő két évben az egész község területét felmérik. Most erre készülünk, hiszen ez fontos az ozsdolai embereknek, mert sok a tisztázatlan terület: bennvalók, erdők, kaszálók, és most mindenkinek ingyen telekkönyvezik ezeket. Emellett folyamatban van az új óvoda építése, eddig három kivitelező jelentkezett a licitre. Egy másik futó pályázat a sportcsarnok meleg vizét és fűtését oldaná meg. A sport- és kulturális életet is szeretnénk fellendíteni.

– Mire gondol? Focicsapat, néptánccsoport?
– Természetesen ezek mind szerepelnek a terveinkben. De ha – teszem fel – cselgáncsoktatásra lesz érdeklődés, akkor nekik is biztosítunk lehetőséget. Most várjuk az alpolgármester-választást, reményeink szerint olyan személy kerül a helyi önkormányzat vezetőségébe, akinek a hozzáállásával és segítségével véghez tudjuk vinni ezeket a terveket.

– December 6-án parlamenti választások lesznek. Független polgármesterként hogyan viszonyul ehhez, illetőleg az RMDSZ-hez?
– Engem az ozsdolai emberek választottak meg függetlenül a nemzetiségüktől, hitvallásuktól, és függetlenül attól, hogy milyen politikai párthoz tartoznak, ezért elsősorban őket képviselem. A parlamenti választásokon természetesen kiállok az RMDSZ mellett. Ki kell állni mellettük, hiszen ők tudnak képviselni minket a parlamentben, és ez nem függ attól, hogy itthon milyen színekben nyerünk választásokat. Hiszen faluszinten embert választanak, de már magasabb szinten mindenféle formában kell alkalmazkodni a helyzetekhez. Ezért támogatni fogjuk az RMDSZ képviseletét.

– És megyei szinten milyen a kapcsolata az RMDSZ-szel?
– Nagyon friss még a dolog, így semmiféle kapcsolatom nincs velük. Ez azért is van, mert én függetlenként indultam úgymond az RMDSZ-szel szemben, mint helyi jelölt, így nem is próbáltam eddig kapcsolatot teremteni velük. De remélhetőleg hosszú távon kialakul egy jó viszony köztünk. 

Balázs Etelka

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. november 5., 10:46
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Sokat el mond az ozsdolai emberekről , hogy meg szavaztak egy arc és ígérték nélküli polgármestert. Mindezek után ne szégyellje az ember fia elmondani hogy hová valósi mikor valahol meg kérdezik!

  • User
    Dátum: 2020. november 5., 10:40
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Mielőtt nekifognának a kataszteri mérésnek tisztelettel megkérem Önt polgármester úr, hogy a földosztó bizottsághoz letett dossziékat újból birálja el! Az utóbbi huszon évben vagy 3 polgármester cserélődött, de a hivatal arrogánciája csak ívelt fölfele!
    Hivatalos papírok másolatát tettem le, többször újra iktattatták, prefektusi felszollításra sem kaptam vissza őseim földjét!!!

    • User
      Dátum: 2020. november 5., 21:29
      ÉRTÉKELÉS: 4

      Azt reméljük, hogy mindenki polgármestere lesz. Annak ellenére, hogy függetlenként indult, tudni kell, hogy őt bizony az EMSz indította, támogatta sőt még mások is, nem mintha ezzel baj lenne, de akkor miért nem lehet kimondani???,. Netán szégyelli a támogatóit?. Ez azért érdekes!

  • User
    Dátum: 2020. november 10., 22:28
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Tisztelt Polgármester úr.
    Osztom a véleményem az egyik Hozzászolóval ,hogy aki semmit sem igér egy ilyen felelős beosztásban
    attól az embertől mit lehessen számonkérni ?.-de mi az a program amit követni fog ?-vagy a fejlesztéseket az újdonsűlt községmenedzserre bizza?
    Sok sikert !.