Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nem ez a kutyák sorsa!

Nem ez a kutyák sorsa! Kovászna megye

Mint arról már beszámoltunk, háromszéki állatbarátok a nyáron egy kőröspataki híd alatt akadtak rá 2 felakasztott kutyára: az egyik eb – utólag Lázárnak elnevezett – túlélte, a másik viszont belepusztult a kegyetlen kínzásba. Az eset annyira megrendítette az állatvédőket, hogy úgy döntöttek, megelőző kampányba kezdenek, ennek első lépése a Lázár címmel készült, figyelemfelkeltő animáció.

Igyártó Nándor gidófalvi állatvédő lapunk kérdésére elmondta, hogy az akasztott kutyák esete sok indulatot váltott ki az állatbarátokból (és nemcsak), az akasztást túlélő kutya utólag a Lázár nevet kapta, a napokban pedig elkészült a részben az ő történetén alapuló animáció is. Ez egy figyelemfelkeltő, a romániai állatmenhelyek működésével kapcsolatos tájékoztatást tartalmazó alkotás.

Hirdetés
Hirdetés

– Gidró Paula és jómagam álmodtuk meg, hogy a tragédia tükrében világítsunk rá a hazánkban működő menhelyek fura szabályaira is. Lázár története ihlette az animációt, amely Szucher Ágnes, Szabó Róbert Csaba, illetve Kányádi Szilárd alkotók, művészek segítségével készült el. A kisfilmet internetes felületeken – a Wanted Dogs Savior oldalon, illetve saját YouTube-csatornán –, közösségi oldalakon osztjuk meg.

Az animációban Lázár, a felakasztott, ám „újraszületett” kutya meséli el történetét, a menhelyek fura szabályait, mint ahogy azt is, hogy a megszabott határidő, 14 nap után a legtöbb menhelyen elaltatják az állatokat, továbbá az örökbefogadás fontosságára hívja fel a figyelmet, de az ivartalanításra, a felelősségteljes kutyatartásra is biztat – részletezte Igyártó. Az említett akasztás kapcsán elmondta, úgy tudja, megvan a vádlott, de sajnos egyelőre még mindig nem vontak senkit felelősségre.

Úgy véli, a kutyák élete Romániában még mindig semmibe van véve, egyes ebek túl rövid láncon, hóban, esőben, az állatjóléti szabályok betartása nélkül tengődnek, és a brutális állatkínzásokról még nem is beszéltünk. Igyártó összegzésképpen kifejtette, az animáció segítségével szeretnék megkongatni a vészharangot, felhívnák a figyelmet a kutyatartás hiányosságaira, az utcán tengődő ebek jelenségére. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások