Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nehéz év volt, de helytálltak

Nehéz év volt, de helytálltak Kovászna megye

Az év első sajtóértekezletén a 2021-es év megvalósításait értékelte a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház vezetősége, beszámoltak az idénre tervezett célkitűzésekről is. Az elmúlt év nehéz volt, de sikeres – mondták.

Hirdetés
Hirdetés

András-Nagy Róbert mene­dzser elöljáróban megköszönte kollégái munkáját, illetve a háttérintézmények, civilek és sajtó támogatását is a tavalyi évben, hiszen a 2021-es év legalább olyan nehéz volt, mint az azt megelőző. Mint mondta, nehéz évet tud maga mögött az egészségügyi intézmény, amely tele volt meglepetésekkel, ezek miatt számos átszervezést kellett eszközölni, de sikerrel vették az akadályokat. Legfőbb cél tavaly is az volt, ami 2020-ban: hogy a koronavírusos betegek ellátása mellett kezelni, gyógyítani tudják a nem koronavírusos betegeket is, és bár tavaly nem voltak annyira kiszolgáltatva a nehézségeknek, mégsem volt könnyű év.

Az igazgató hangsúlyozta, az orvosok, nővérek, ápolók munkája mellett nagyon fontos munkát végzett a kisegítő és adminisztratív személyzet is, megkönnyítve a gyógyítást és a betegek felépülését.
– Büszkeség, hogy itt, ebben a kórházban dolgozhatunk, és olyan munkatársaink vannak, akikkel a jövőben is közösen vállaljuk a feladatokat – mondta az igazgató, kiemelve, hogy több elismerésben is részesült tavaly a kórház, de a szakma elismerése mellett az is fontos, hogy több ezer személy távozott gyógyultan.

Megvalósítások szempontjából sikeresen vitték véghez a különböző pályázatokat: a Covid-19 pályázat 90 százalékát sikerült befejezni, de a tűzbiztonsági elvárások teljesítésére is elindítottak egy pályázatot, valamint számos infrastrukturális munkálatot folytattak, fejeztek be, orvosi eszközöket szereztek be a kórháznak.

Idénre három fontos célkitűzése van az intézménynek: folytatni a betegellátást mind a koronavírusos betegek esetében, mind más páciensek esetében, digitalizálni az intézményt, illetve előrelépéseket tenni a megvalósítások szintjén, folytatni a megkezdett beruházásokat és befejezni a régi kórház épületének felújítását.

Roșu Mátyás orvosigazgató szintén beszámolt a 2021-es év orvosi eseteiről, mint mondta, a tavalyi év atipikus volt a járványhelyzet miatt. A sürgősségin több mint 29 ezer személy jelentkezett, és több mint 10 ezer beteget utaltak be. A sürgősségre 5500 gyereket is bevittek a szülők. Ugyanakkor 250 páciens került a sürgősségre közúti baleset miatt, agresszió következtében 310 személy, részeg állapotban 480 személy, öngyilkossági kísérlet miatt pedig 61 személy került a sürgősségre. Az osztályon 39 személyt élesztettek újra, és 42-en hunytak el, továbbá 3000 CT-vizsgálatot végeztek és 9600 röntgent, illetve 800 echográf vizsgálatot is.

A sürgősségiről történt beutalások száma 12.000 volt tavaly, nagy részük Kovászna megyei lakos, de voltak más megyéből érkezett betegek is. Egynapos beutalással 7800 személy került kórházba, akiknek kisebb műtétre volt szükségük, sebészeti beavatkozást 3300-at végeztek, tavaly októberig, ugyanis utána leállították a műtéteket. A kórházban tavaly 1088 szülés történt és 1089 gyerek született, egy ikerpár is. Intenzív terápiás ellátásra 1020 páciens szorult, közülük 300 személy koronavírus miatt.
Összehasonlításképpen az igazgató elmondta, 2019-ben 39 ezer beteget láttak el a sürgősségin, 10 ezerrel többet, mint tavaly. Ez nem rossz adat, sőt inkább reális, ugyanis vannak esetek, amikor nem indokolt a sürgősségi beavatkozás, hanem a családorvosi ellátás is elegendő – mondta az igazgató. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. január 13., 20:13
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Rekordszámú halott. A kórház történetében még a háború alatt sem volt ennyi.A halottszállító úgy jár a kórház udvarán mint a mentő. Ez valódi sikertörténete a kórháznak. Szomorú ,de ez a valóság. A megye büszke lehet a menedzsmentre. Alázattal kellene nyilatkozni, nem félrevezetni a sajtót közpénzen.

  • User
    Dátum: 2022. január 14., 16:33
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Miért kell heteket, hónapokat várni 1 kivizsgálásra, de az orvosok magánkabinetjeiben sok pénzért akár rögtön lehetséges?!
    Aki államiban nyomja, az magánkabinetben nem szabadna! Sem összejátszani!!!!