Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Negyedszázados az Erdővidék hetilap

Negyedszázados az Erdővidék hetilap Kovászna megye

Október 4-én a baróti művelődési ház Bodosi Dániel-termében tartották a Tortoma Önképző Kör új évadjának első előadását. Demeter Zoltán szervező meghívottjai ezúttal az Erdővidék hetilap szerkesztői és munkatársai voltak, akik a lap első megjelenésének 25. évfordulója alkalmából, valamint az 1300. lapszám várható mai megjelenése előtt beszélgettek a hallgatósággal.

Hirdetés
Hirdetés

A hetilapot, az erdővidéki régió egyetlen lapját a 2014-ben elhunyt Antal István mérnök hívta életre 1997-ben. A kis helyi újság körül akkoriban még sokan forgolódtak, de azóta sokat változtak az idők. Mára egyszemélyes lett a lap. Szerkesztője, főszerkesztője, tördelőszerkesztője és mindenese Albert Egon, ő teszi minden pénteken a megfogyatkozott baróti, erdővidéki olvasók asztalára a még mindig kedvelt újságot. Mert mint az est során elhangzott, újságolvasók sokan már Erdővidéken sincsenek, az előállítási költségek pedig egyre nagyobbak, így nem mondhatni hogy az újság, kitaposott, fényes jövő előtt áll. Olyan falu is akad Erdővidéken, ahol mindössze öt példány „fogy el” egy héten, ami a kiszállítás költségét sem fedezi, nemhogy a nyomdaköltségeket, esetleg az újságíró munkájának ellenértékét. Albert Egon azt mondta, egyelőre az 1300. lapszám még biztosan megjelenik, de a továbbiakat illetően nem túlságosan derűlátó.

A jelenlevők egyperces néma csenddel emlékeztek a lap volt fotósára, a nemrég elhunyt Varga Bélára, majd Benedek Huszár János, Barót polgármestere szólt, aki valamikor, 1997-1999 között a lap főszerkesztői tisztségét is betöltötte. Az elöljáró úgy vélte, az embereket a lokális, helyi hírek jobban érdeklik, ezért egy helyi lapnak mindenképpen kell legyen létjogosultsága.

Antal Izabella tanárnő, a lapalapító Antal István özvegye az elmúlt 25 évre emlékezett, és felelevenítette 2018 decemberét is, amikor szerkezetváltással, Albert Egon megbízásával lépett tovább a lap a ma is ismert színes, nyolcoldalas formátumhoz. Albert úgy vélte, a lap, az Erdővidék éltetése, megjelenése nemcsak az ő érdeme, hanem a mindnyájunké: „ ez a lap a miénk, ez egy helyi termék” – fogalmazott.

A lapnál 17 évet eltöltött Szász Réka javarészt szintén Antal István laptulajdonos emlékének szentelte gondolatait, és úgy vélte, a régi, összeforrott szerkesztőségi hangulatot már semmi sem pótolhatja. A külső munkatársak közül a nemrég interjúsorozatot közzétevő Tókos Levente, illetve az olykor versekkel, tematikus hírekkel jelentkező Gáspár Krisztina és a tréfás történeteiről ismert Egyed Béla szólt a jelenlévőkhöz, Dimény László korábbi baróti alpolgármester pedig úgy vélte, a mindenkori elöljárók bátrabban, gyakrabban kellene az újságírók szemébe nézzenek. „Az újság sokszor írt realitást, amiből csak tanulni lehetett” – húzta alá.

Végül, a perspektívák ellenére szó esett a lap jövőjéről, arról, miként lehetne segíteni, megtartani a lapot, az itthoniak, de az Erdővidéktől távol élők, innen elszármazottak örömére is, akik talán még szívesebben olvasnák a hazai híreket.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
    • User
      Dátum: 2022. október 7., 14:52
      ÉRTÉKELÉS: 3

      – Foalmazásbeli
      – helyszíne ..Helyi”költők” újsaga

      …és éppen Ön fanyalog helyesírási, központozási kérdésekben. Bravó! Előbb talán javítson a saját helyesírásán.

  • User
    Dátum: 2022. október 7., 15:09
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Éljen az Erdővidék regionális hetilap, s aki teheti vegye meg hetente a lapot, csak is így tarthatjuk meg magunknak. Aki nem szereti, amit a lapban írnak, az legalább ne fitogtassa a műveletlenségét!