Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Napirenden a kicsik oltása

Napirenden a kicsik oltása Kovászna megye

Elkezdődött az 5-12 év közötti gyerekek koronavírus elleni oltása is, de az orvosok nem fűznek nagy reményeket ahhoz, hogy a szülők be fogják oltatni csemetéiket.

Hirdetés
Hirdetés

A gyerekek oltását is ugyanúgy kell programálni, mint a felnőttekét, a Ro-Vaccinare oldalon a P_PED címke alatt lehet időpontot foglalni bármelyik oltóközpontba. Kovászna megyében minden városban működik ilyen központ. Jelenleg Sepsiszentgyörgyön 4861 szabad hely van gyerekek számára, Kézdivásárhelyen 476, Kovásznán 478, Baróton pedig 544.

Dr. Roșu Mátyás, a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház orvosigazgatója kérésünkre elmondta: fontos lenne a gyerekek beoltása, de vannak kétségei. Nem valószínű, hogy több gyereket oltanak be, mint felnőttet, hiszen a felnőtteket sem sikerült maradéktalanul meggyőzni, megyénkben nagyon alacsony az oltakozási kedv, így csak remélni lehet, hogy a szülők jobb belátásra térnek – mondta.

Dr. Fejér Szilárd kutató szintén javasolja a gyerekek beoltását, hiszen nagyon fontosnak tartja több szempontból is. Mint mondta, csak meg kell nézni a nyugati adatokat, ahol most ismét növekednek az esetszámok: a 14 év alatti korosztály a járvány fő mozgatórugója, tehát azok a gyerekek, akik nincsenek beoltva. Ez direkt áttevődik a fogékony beoltatlan felnőtt populációra, amivel majd ismét növekszik a nyomás a kórházakon, és ismét meglódulnak a halálozási számok – magyarázta a kutató. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. január 28., 9:09
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Szentgyörgyōn csak vasárnaptól oltásnak, de ezt persze nem tették közhírré. Tehát hely van, foglalni lehet, csak épp oltást nem kapsz.

      • User
        Dátum: 2022. január 28., 18:29
        ÉRTÉKELÉS: 4

        A DSP oldalán a karanténra. vonatkozó előírások a tavalyiak. Egy pontos információt nem képesek közölni. Egy letesztelt személynek annyit nem mondanak, hogy maradj otthon, s várjad az eredményt, így nem egy esetben még munkába is elmegy az illető, mert nem világosítják fel, hogy mi a teendő. Vagy az illető becsületesen várja, hogy teszteljék le, s mindjárt a karanténja is lejár, de még feléje sem mentek. Vagy elfelejtik közölni az eredményt. Vagy más személy eredményét közlik. Értem én, hogy sok a munka, de nemtörődömség, hanyagság is van elég a DSP-nél.

  • User
    Dátum: 2022. január 28., 18:30
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Nem értem, hogy miért nem az orvosok beszélnek a vírusról, az oltásról, stb. Gondolom, hogy pl. a fertőzőosztály orvosai szavahihetőbbek lennének, mint egy kutató, kémikus, vegyész vagy bárki, akinek nincs is orvosi képzettsége. Jaj, hogy jobban jövedelmez neki a vírus, mint az orvosoknak, s ideje is van állandóan osztani az észt?