Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nagyobb volt az ijedtség

Nagyobb volt az ijedtség Kovászna megye

Ha a járványidőszak elején nagy volt is a virágtermelők kétségbeesése, hiszen megszűnt a kereslet a portékájuk iránt, utólag már megkönnyebbülten számolhatnak be arról, hogy meglepően jól sikerült kilábalni a gödörből.

Mint a Garden Line kertészet tulajdonosa, Lőrincz Éva lapunknak elmondta, nagy volt a pánik, amikor tavasz elején mindenkinek tele voltak a melegházai dugványokkal, és a forgalom gyakorlatilag leállt. Két-három hét elteltével viszont olyan vásárlóik akadtak, akik addig nem vittek tőlük árut: a kis falusi vegyesboltok, amelyek nyitva maradhattak, apránként elhordták a virágok egy részét, más részét pedig az április közepi első lazítások után úgy széthordták, hogy a 2-3 hónapos tavaszi szezonra szánt árukészlet három hét alatt kimerült. A díszcserjéket is, amelyekből egy kamionnyi áru épp a karantén-időszak elejére érkezett meg, elkapkodták a vevők, hiszen mindenkinek volt ideje (és akkor még pénze is hozzá), hogy teraszát, kertjét, udvarát csinosítsa a Garden Line kínálatában szereplő egynyári virágokkal és balkonnövényekkel.

Rendi Amália, a nagytermelő Dalia Prod Com kertészet mérnöke megerősítette: tavasszal, amikor még 50 ember elbocsátását tervezték, maguk sem gondolták volna, hogy így talpra tudnak állni. Éltek a hitelmoratóriummal és a kényszerszabadságokra nyújtott állami támogatással, nem küldtek el senkit, sőt, hamarabb visszahívták dolgozóikat a termelésbe, mert a nagy felvásárlók, az áruházláncok is újra rendelni kezdtek. Nem érték el ugyan még a tavalyi forgalmat, de megközelítik. Csak nagyon kevés árujuk ment kárba (többnyire tavaszi hagymások), viszont május elejére a Dalia készletei is nagyon megcsappantak, mert a szaporítóanyag-termelők nem tudnak utánpótlást biztosítani.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük