Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nagy változások nélkül

Közzétette a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség az igazgatói versenyvizsga végleges eredményeit, ezúttal névvel, nemcsak azonosítókódokkal.

A háromszakaszos versenyvizsgán nagy volt a lemorzsolódás, az induló 103 jelentkezőből 73-an értek a folyamat végére, miután iratcsomójuk rendben volt, az írásbeli teszten megkapták legalább a 7-est és az intézmények vezetéséről, jövőjéről alkotott elképzeléseiket firtató interjúkon is sikeresen átestek. Az új igazgatók a következő napokban kapják meg kinevezésüket, január 10-től (vagy 17-től egy újabb minisztériumi átirat szerint) léphetnek új – sok esetben régi – tisztségükbe, amelyet 4 évig tölthetnek be.
A megye 79 jogi személyiséggel rendelkező tanintézményében összesen 48 vezetői (igazgatói, aligazgatói) állás maradt betöltetlen a versenyvizsga után, nemcsak esetleges sikertelenség miatt, volt, ahol nem is pályázták meg ezeket a tisztségeket. Sepsiszentgyörgyön ez a helyzet a Berde Áron Gazdasági Líceumban, a Református Kollégiumban, a speciális iskolában, a sportiskolában, de Csernáton, Hidvég, Kézdiszentkereszt, Málnás, Zágon, Ozsdola, Magyarhermány, Gidófalva, Nagyajta, Barátos, Bardoc iskolája, a baróti Gaál Mózes-iskola és Cimbora Óvoda, a megyeszékhelyi Csipike- és Benedek Elek-óvoda is hasonló helyzetben van.

Hirdetés
Hirdetés

Az érintett iskolákban, óvodákban később a tanfelügyelőség bíz meg egy pedagógust – sok esetben ugyanazt, aki eddig is igazgatta az intézményt – hogy vállalja a vezetői funkcióval járó feladatokat és felelősséget legalább a következő versenyvizsgáig, vagy amennyiben ilyet nem írnak ki, a tanév végéig, ám meg nem erősített hírek szerint a következő év elejére a minisztérium újabb vizsgát tervez.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük