Nagy szerint hiábavaló volt az ijedtség

Nagy szerint hiábavaló volt az ijedtség Kovászna megye

Lapunkban már beszámoltunk a baróti tanács májusi soros ülésén történtekről, melyen egyebek mellett jóváhagyták a városnak a megyei tanács pályázataihoz való társulását is. És ha már megyei tanácsról esett szó, ismét előhozódtak az elmúlt hónapok történései az oltszemi gyermekek számára építendő házakkal, illetve a baróti szülők tiltakozásával kapcsolatban.

Miután a megyei tanács döntött, hogy mégsem Baróton épülnek meg ezek a házak, Dimény László néppárti tanácsos rákérdezett, hogy akkor mi lesz azzal a két területtel, melyekre a megyének felülépítési jogot adtak. Miután egyértelmű választ nem kapott, a tanácsos végül úgy vélte, akkor azt a tanácshatározatot, mely ezt jóváhagyta, vissza kell vonniuk. Nagy István független tanácsos kijelentette, a városra nézve szégyen, ami történt, és megjegyezte, hogy az egész cécó szinte hiábavaló volt.

– Már az elején megmondtam, hogy nem kell megijedni a megyei tanács terveitől, mert Baróton már számos esetben bebizonyosodott, hogy a megye elképzeléseiből úgysem lesz semmi. Mindazáltal megjegyzem, hogy ennek a történetnek most sincs vége. Sajnálom, hogy sokak számára sértő dolgok történtek ez ügy kapcsán – hangoztatta.

 

 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.