Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Muszáj volt adót emelni

Muszáj volt adót emelni Kovászna megye

Amint arról beszámoltunk, Kézdivásárhely tanácsa csütörtökön tartotta idei – vélhetően – utolsó tanácsülését, ezen többek között a helyi adók tíz százalékkal való növeléséről is döntöttek. Szó esett még a tűzifa áráról, illetve a közvilágítás sorsáról is.

Elhangzott: az adók emelése mögött a kormány meggondolatlan döntése áll, hiszen 6 százalékkal csökkentette a jövedelemadót, ami hatmilliós mínuszt okoz a költségvetésben. Kézdivásárhelynek korábban évente 14 millió leje származott a jövedelemadó után visszaosztott összegekből, ez most nyolcmillió lejre csökken, miközben az önkormányzatot terheli többek között a közalkalmazottak bérének megemeléséből adódó jelentős pluszkiadás is. Eközben meg – legalábbis a számok arról tanúskodnak, hogy – az itt élők terület-, épület- és jármű­adójukat minden évben tisztességesen befizették, mondta Bokor Tibor. A polgármester kifejtette, mindig ellenezte az adóemelést, de most nincs választása: más bevételi forrás híján kénytelenek ezt a lépést megtenni, de még így is csak körülbelül 70 ezer lejjel tudják a kiesést pótolni.

A legnagyobb gond az, hogy beruházásoktól kell elvenni pénzt, és veszélybe kerülhetnek azok az esetleges nyertes pályázatok, amelyekhez önrésszel kell majd hozzájárulni. A jövő évi szűkösséget vetíti előre, hogy Kézdivásárhely mindössze hétezer (!) lejt kapott a költségvetése kiegyensúlyozására, ami a város büdzséjében elenyésző összeg.

A testület kisebb vita után döntött a város erdejéből származó faanyag értékesítési áráról is. Míg a lakosság továbbra is viszonylag alacsony áron juthat tűzifához, addig Gál Elemér tanácsos javaslatára 180-ról 220 lejre emelték a Dónát nevű részből származó, nagyon jó minőségű bükk kikiáltási árát, amire fafeldolgozással foglalkozó cégek licitálhatnak.

A továbbiakban szó esett a közvilágítás sorsáról is. Elhangzott, hogy szeptemberben volt egy ellenőrzés, ami elég sok feladat elé állította az önkormányzatot, és november végére elkészült egy felmérés is a gondokról. Két lehetőség van a közvilágítás javítására. Az egyik, hogy a városháza létrehoz egy szakirodát, licencet vált ki, és szakembereket alkalmaz; a másik szerint kiadják a szolgáltatást egy szakosodott cégnek, amely felújítaná a rendszert (ennek a költségeit ötmillió lej körüli összegre becsülik). Végül ez utóbbira voksoltak, mivel az előző verzió sokkal több pénzt emésztene fel, már csak az apparátus bővítése miatt is.

Szó esett a műjégpályáról is: a napokban különösebb felhajtás nélkül megnyitják a létesítményt, január közepén pedig tartanak egy színvonalasabb, jégkorongmérkőzéssel egybekötött avatóünnepséget; erre a sportminiszter jelezte, hogy eljönne. A miniszteri látogatás arra is alkalmat nyújt majd, hogy a tárcavezetőnek meg lehessen mutatni az „uszodát” is – mondta Bokor Tibor. A jégpálya körüli tér 90 százaléka készen van, viszont az aszfaltozása – ami önmagában több mint 200 ezer lejbe kerül – a kedvezőtlen időjárás miatt jövőre marad. Az is elhangzott, hogy egy újabb inkubátorházat létesítenek, ez a Nicolae Bălcescu utca végén lévő, most csapnivaló látványt nyújtó, felhagyott hőközpontban kap majd helyet. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. december 18., 10:05
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Rendben van,adot emelnek,De akkor nagyobb felelosseg tudattal kellenne a kozpenzt elkolteni>Pl.ugyan azt a godrot 4-5 szor egy evbe betomni aszfaltal-lasd az oroszfalvi korforgalomba levot-.Csinalni egy surgossegi sorrendet az utcakkal es szerre UJ ASZFALT SZONYEGET huzni rajuk,mert a foltozasert SENKI nem valal feleloseget es a munka is olyan es elenorizhetetlen a valoban elhasznalt anyag mennyiseg,[annyit lopnak amenyit nem szegyelnek].!00-200 meteres utcakat foltozni evente ez mer szegyen es az adofizetek semmibe vetelet ,magyaran-les.arasatt-jelenti.

  • User
    Dátum: 2017. december 18., 11:53
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Nincs rendben semmi.Nem volt muszaly adot emelni.Azert emeltek mert a zsebuket akarjak duzzasztani.Az este Kolozsvar utcain azt kiabaltak,hogy le a PSD-es es UDMR-es rablobandaval.Ti gyava szekelyek mikor fogtok utcara vonulni ellenuk.Vagy nektek igy jol van ahogyan az UDMR-tek csinalja.Pedig ez a kormany mar nem sokaig lessz hatalmon es aztan elkezdodik a hazaarulo nepnyuzo tolvajok elszamoltatasa.Koztuk a hon szeretett UDMR-tek is ott lessz.Akasztofara es bortonbe a tolvaj nepnyuzokkal!!!

  • User
    Dátum: 2017. december 18., 12:07
    ÉRTÉKELÉS: 23

    Meg tobb kozpenz vandorol majd maganzsebbe, szegyellhetnek magukat, kezdi az orszag egyik legdragabb varosa ahol a fizetesek kicsik ex a berek nagyok ahol egy utcat 8 ev alatt nem kepesek felujitani … Szerintem csupa inkompetens vezeti a varost..