Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Munkaügyi törvényváltozások

Érdekes változások jelentek meg a munkatörvénykönyvben, ezekről érdeklődtünk Ördög Lajostól, a Kovászna Megyei Munkaügyi Felügyelőség vezetőjétől, aki azt is elmesélte, hogy a hetekben egy pékségnél a csendőrök kíséretében, ellenőrzésre érkező felügyelők előtt zárták be a kaput.

Hirdetés
Hirdetés

Ördög rámutatott, az elmúlt időszakban sok törvénymódosítás jelent meg: csupán a napszámos-törvény esetében 10 nap alatt kettő is. Az egyik arra vonatkozik, hogy ezentúl az önkormányzatok is foglalkoztathatnak napszámosokat kerti munkálatokra. Továbbá ezután a közvélemény-, piackutatások elkészítésére is lehet alkalmazni napszámosokat.

– Egy másik érdekesség, amely sok céget érint, a különféle (akár forgalmi) büntetésekre vonatkozik. Eddig, ha valaki meg akarta támadni a büntetőjegyzőkönyvet, akkor az illető megyében kellett megtegye, ahol azt kiállították. Az új módosítás értelmében a megbírságolt személy ezentúl élhet azzal a lehetőséggel is, hogy abban a megyében támadja meg a jegyzőkönyvet, ahová a lakcíme szól, cégek esetében ahol a székhely van. Ez ránk, a mi jegyzőkönyveinkre is vonatkozik. Egy másik törvény a fekete-, szürkemunka területéről ragadná ki a különféle háztartási munkákra, gyerekek mellé megfogadott személyek tevékenységét. Ennek értelmében a munkaügyi hivataltól kiváltott bélyegek alapján lehet majd hivatalosan fizetni őket – magyarázta a szakember.

Kiderült az is, hogy nemrég egy, a pékségeket ellenőrző kampánysorozat keretében egy pékségnél, ahol más megyebeli a tulajdonos, az ellenőrökre csukták a kaput, nem engedték be őket. A kihágás miatt 10 ezer lejre bírságolták a cégtulajdonost, az ellenőrzések pedig itt nem állnak le – részletezte Ördög –, hiszen újra górcső veszik alá a pékséget, és ha megint hoppon maradnak a felügyelők, akkor újra bírságolnak. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük